Dacia Logan ötezer euróért

Ötszáz euróval olcsóbban kínálja autóit a romániai Automobile Dacia gépkocsigyár a román piacon, március elejétől, így a legalacsonyabb árú Logan modell mindössze ötezer euróba kerül majd.

A francia Renault tulajdonában lévő gyártó döntése egybeesik az idei romániai roncsautó-program indításával, így a tíz évesnél öregebb járműveiket lecserélők a 900 euró értékű kormányzati támogatással, valamint a gyártó által meghirdetett  árcsökkentéssel együtt akár már ötezer euróért is megvásárolhatják például a Logan márkájú gépkocsit.

A Dacia főként a romániai autópiac zuhanása miatt került nehéz helyzetbe. A legfrissebb adatok szerint januárban 65 százalékkal csökkent Romániában az új autók eladása.

A dél-romániai Pitesti  mellett működő gyár vezetősége abban reménykedik, hogy a  Németországban is meghirdetett roncsautó-program fellendülést  eredményezhet. A német állam 2500 eurós támogatást ad új autó vásárlásához, ha a vevő beszolgáltatja régi, legalább 9 éves, környezetszennyező gépkocsiját. A román sajtó szerint így a  Logan Németországban sem kerül majd többe ötezer eurónál.

A romániai gyár illetékesei közölték korábban, hogy 30 ezer  kocsira szóló rendelést is kaphatnak az idén Németországból, de ez  hosszú távon még mindig nem jelent garanciát a gyár jövőjét  illetően.

Kedden a Renault bejelentette, hogy további elbocsátásokat  nem tervez, és gyárakat sem fog bezárni cserébe a francia államtól  kapott 3 milliárd euró kedvezményes hitelért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.