Czomba kiszámolta: a versenyszféra nagyot dobott a munkaerőpiacon

A versenyszférában dolgozók számának növekedése pörgette fel az idén nyárra a magyar foglalkoztatás bővülését Czomba Sándor szerint. Az álláskeresők számára alighanem meglepő adatokkal dobálózó államtitkár röviden elismerte: az eredményekhez a német és az osztrák munakerőpiac megnyílása is hozzájárult.

A versenyszférában létrehozott új munkahelyek is fontos szerepet játszottak a foglalkoztatás bővülésében mind az utóbbi egy, mind pedig az utóbbi három évben. Ennek is köszönhető, hogy a KSH friss adatai szerint két évtizedes rekordot döntött a foglalkoztatottak száma idén nyáron - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint az idén június-augusztusban 3 millió 981 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 67 ezerrel - 1,7 százalékkal - több, mint egy évvel korábban. Az idén nyáron 440 ezer munkanélküli volt Magyarországon, 16 ezerrel kevesebb 2012 harmadik negyedévéhez viszonyítva, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött.

Czomba Sándor a sajtótájékoztatón kiemelte: 2009 nyara óta először csökkent 10 százalék alá a munkanélküliségi ráta, ami kedvező tendencia. Hozzáfűzte: korábban a foglalkoztatás és a munkanélküliség egyszerre nőtt, néhány hónapja e kettő már elvált egymástól, és a munkanélküliség csökkenő pályára állt.

Az államtitkár közlése szerint a gazdaságilag aktívak száma folyamatosan nő, a munkanélküliek számának csökkenése pedig elsősorban a foglalkoztatás bővüléséből adódik.

A kormányváltáshoz képest 2013. június-augusztusban 225 ezerrel, 2010 nyarához képest 180 ezerrel dolgoztak többen. A 225 ezres bővülésből 89 ezret magyarázott a közfoglalkoztatás emelkedése, és csaknem ugyanennyit, 88 ezret a versenyszférában dolgozók számának emelkedése - ismertette a változást Czomba Sándor, hozzátéve, hogy ezenkívül 48 ezerrel nőtt bő három év alatt a vendégmunkások, vagyis a külföldön dolgozó magyarok száma.

Utóbbi adat kapcsán az államtitkár jelezte: a KSH a munkaerő-felmérésben az egy éven belüli mozgásokat méri, a több éve külföldön élő és dolgozó migránsokat nem mutatja a felmérés, így az mondható el, hogy az utóbbi három évben az egy éven belüli vendégmunkások száma nőtt 48 ezerrel.
Az államtitkár szerint ebben az emelkedésben az is szerepet játszhatott, hogy Németország és Ausztria 2011 májusában nyitotta meg munkaerőpiacát Magyarország előtt.

Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy a 2011-ben megalkotott Magyar Munka Tervben is azt vizionálták, hogy a foglalkoztatás bővülésében 2012-2013-ban jelentős szerepet fog játszani a közfoglalkoztatás, mert a versenyszféra nem lesz olyan mértékben jelen a válságból való kilábalás időszakában, mint azt a kabinet szeretné.

A foglalkoztatottak létszámának növekedését ágazatok szerint vizsgálva az látszik, hogy elsősorban a feldolgozóipar - azon belül a járműgyártás - és a mezőgazdaság húzta a bővülést, valamint a közigazgatás, amelyben a közfoglalkoztatás számai is benne vannak - ismertette az államtitkár. Ezzel szemben a kormányváltás óta az építőiparban és az oktatásban csökkent a foglalkoztatottak létszáma - fűzte hozzá.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy mind a teljes, mind pedig a részmunkaidős foglalkoztatottak száma emelkedett a kormányváltás óta: a részmunkaidős 54 ezerrel, a teljes munkaidős pedig több mint 170 ezerrel, és a több mint 3 millió 900 ezer foglalkoztatottból csak 300 ezret foglalkoztatnak részmunkaidőben. Elmondta: a KSH adatai visszaigazolják a kormány intézkedéseit - Első munkahely garancia program, Munkahelyvédelmi akcióterv - a fiatalok foglalkoztatásának területén is: a 15-24 éves fiatalok közül 2013 nyarán több mint 230 ezren dolgoztak, szemben az előző év azonos időszaki mintegy 213, és a 2011 nyári 221 ezerrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.