Csúsznak az IMF-tárgyalások: tavaszra nem lesz megállapodás

Mégsem lesz "sima és gyors" a magyar kormány megállapodása az IMF-el. Egyezség talán nyáron születhet.

Az IMF-fel és Európai Bizottsággal a második negyedévben lehet a megállapodás, egyre jobban csúszik a megegyezés várható időpontja - írja az Erste elemzésére hivatkozva a Profitline. hu.

Az IMF-fel történő megállapodás kezd ismételten egyre inkább a piaci figyelem fókuszába kerülni. Az elmúlt hetek árfolyam-erősödésének az egyik magyarázata ugyanis az volt, hogy a piac jó előre beárazta a tárgyalások sikerét, a valóság ugyanakkor az, hogy még a tárgyalások újrakezdésének sincs konkrét időpontja, illetve még mindig a tárgyalások újrakezdésének feltételeiről megy a polémia.

Míg korábban valószínűnek tűnt, hogy az Európai Bizottság által kifogásolt törvényeket február végéig megváltoztatja a Parlament, a formális tárgyalások február végén, március elején elkezdődhetnek, és a megállapodás akár március végén is létrejöhet, ennek a forgatókönyvnek most már elég kicsi a valószínűsége.

Kezd egyre világosabbá válni, hogy az IMF-fel történő megállapodás mégsem lesz annyira sima és gyors, mint ahogyan azt a piac korábban gondolta. A kifogásolt törvények (jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása, az adatvédelmi biztos pozíciója) kapcsán bizonyos részletekben (a jegybankelnök fizetési plafonja, eskütétel az alkotmányra) a kormányzat továbbra is ragaszkodni látszik a saját álláspontjához. És még a gazdaságpolitikai kérdések szóba sem kerültek.

Összességében tehát a tárgyalások újrakezdése is egyre jobban csúszni látszik, a tárgyalások lezárása pedig április vége előtt valószínűsíthetően nem fog bekövetkezni. Egyre inkább az tűnik valószínűnek, hogy a megállapodás végül május-júniusra datálódik. Túl sok ideje azonban nincs a kormányzatnak, hiszen az év második felében már elég nagy volumenű adósságelemek járnak le, amelyek biztonságos megújításához mindenképpen szükség lenne a nemzetközi szervezetek által biztosított „védőhálóra”.

Emellett a létező megállapodás jelenleg alapfeltétele annak is, hogy az év végéig általunk várt monetáris lazítás és állampapír-piaci hozamesés ténylegesen megtörténjen. Feltételezve a megállapodás létrejöttét, az év végére 6,25 százalékos jegybanki alapkamatot, 282,5 forintos euró árfolyamot és a 8 százalék alatti 10 éves hozamszintet várunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.