Csúszik a banki szigorítások bevezetése

Az Egyesült Államok után Európában sem vezetik be 2013 elején a szigorúbb banki tőkeelőírásokat tartalmazó Bázel III szabályokat – mondta Andreas Dombret, a német jegybank Bundesbank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke egy lapinterjúban.

A közgazdász a német üzleti napilap Handelsblattnak adott interjúban elmondta: az év végéig már nem maradt idő, hogy az Európai Unió megegyezzen a szabályok bevezetéséről szóló jogi szövegekben, és azt tagállami szinten is törvényerőre emeljék. A feltörekvő és fejlett államokat tömörítő G20-as államok vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy 2013-ra életbe lép a szabályrendszer.

Andreas Dombret azonban hangsúlyozta, hogy "2013 közepe tökéletesen reális időpont" a szabályok bevezetésére. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már november elején bejelentette, hogy - a szabályozás bizonytalanságai miatt, illetve a bankok részéről felmerülő számos kérdés miatt - nem számítanak arra, hogy január elsejével hatályba lép a szabályozás. A döntés akkor számos más ország szakemberének, így a kanadai és több európai jegybank elnökének rosszallását váltotta ki.

A késlekedés azért is ad okot aggodalomra, mert a Bázel III az egyetlen nemzetközileg összehangolt intézkedéscsomag, amelyet a pénzügyi válság tanulságait levonva alakítottak ki. Sokak szerint az amerikai hezitálás akár ezt az egyetlen törekvést is ellehetetlenítheti.

Dombret azonban a Handelsblattnak úgy fogalmazott: "a Bázel III életbe fog lépni, hiszen biztonságosabbá teszi a nemzetközi bankrendszert, és mivel egy globalizálódott világgazdaságban mindenkinek érdeke, hogy legyenek olyan közös előírások, amelyek bizalmat szülnek". Éppen emiatt bizonyos, hogy az amerikaiak is bevezetik a szabályokat - tette hozzá.

A G20-as országok állam- és kormányfői 2010 novemberében hagyták jóvá a szigorúbb banki tőke- és likviditási követelményeket előíró Bázel III szabályozás bevezetését. Az új előírások szerint - amelyeket fokozatosan, 2013 és 2018 között kell életbe léptetni – a bankok kötelező tőketartalék-rátája 2,5 százalékról 7 százalékra emelkedik, de egyes rendszerkockázati jelentőségű bankoknak még ennél is magasabb tőketartalékkal kell működniük. A Bázel III ezenkívül a banki mérlegek méretére, illetve a likviditási helyzetre nézve is új előírásokat fogalmaz meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.