Kamatot csökkentett az EKB
Az Eurostat friss adatai is érzékeltetik, hogy egyre lassul a gazdasági növekedés üteme az Európai Unióban, s elképzelhető, hogy újra recesszió sújtja a régiót. Az EKB elnöke, az olasz Mario Draghi több megszólalásában is jelezte, érzékeli a veszélyeket, s tudja, hogy a gazdasági lanyhulás egyik oka a bankok visszaeső hitelezési tevékenysége.
Az olasz bankok például novemberben 153 milliárd euró likviditási igényt nyújtottak be a központi bankhoz, szemben az októberi 111 milliárddal. Az európai bankok a vártnál sokkal több, 50 milliárd dollárt használtak fel azt követően, hogy a világ vezető jegybankjai olcsóbbá tették a hozzáférést ezekhez az alapokhoz a múlt héten.
Az elemzők előzetesen arra számítanak, hogy az EKB kormányzótanácsa 1,25 százalékról egy százalékra viszi le az irányadó kamatot, s ez bejött, annak elenére, hogy a három százalék körül mozog az inflációs üteme. S alighanem azt is értésre adja Mariop Draghi a sajtóértekezletén, hogy aggodalommal szemléli a bankrendszer akadozó működését. Ezért úgy dönthet, hogy három évre is nyújt hitelt a kereskedelmi pénzintézeteknek.
Abban a reményben, hogy a távlatok megnyitása miatt a bankok hosszabb távra terveznek, s ténylegesen megkezdik a pénznek az átfolyatását a reálgazdaságba. Ez egyáltalán nem szokványos jegybanki eszköz, normális időkben csak rövid távon avatkozik be rendszeresen a központi bank. S új lehetőségként a bankok esetleg benyújthatnának ingatlan-fedezetes értékpapírokat is az EKB-nak a hitelért cserébe. Még szokatlanabb lenne, de benne van a levegőben, hogy a frankfurti székhelyű intézmény a kereskedelmi bankok által kibocsátott kötvényeket is vásárolná.
A bajba jutott, piaci finanszírozási nehézségekkel küzdő államok kötvényeinek a vásárlásáért viszont egyáltalán nem lelkesedik az EKB, s amikor tavaly erre a mezőre tévedt, éles vitákat váltott ki a szakértők körében. Idén augusztusban már az olasz és spanyol kötvényeket is vennie kellett, s összesen 200 milliárd eurónyi állományra tett szert.
A vita azóta is tart. Egyesek úgy vélik, csak az EKB tartós beavatkozása mentheti meg az eurót rövid távon, csak a jegybank határozhatna meg például hozamszinteket, hogy a spekuláló befektetőket elrettentse. Mások viszont úgy vélik, ha elmúlik a válság, akkor az EKB mérlegét is tisztába kell tennie valakinek.
Az új elnök, Mario Draghi vette az üzeneteket, amelyekre maga is üzenettel reagált. Ha az uniós csúcson tető alá hozzák a németek és a franciák megállapodása alapján az általa fiskális megállapodásnak nevezett új paktumot, akkor rendben van, mert ez lenne a hitelesség visszaszerzésének az első állomása. S ebbe kapaszkodott bele, mint bátorító mozzanatba Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter. De mit tesz, ha még sincs uniós megállapodás, s emiatt még jobban megvadulnak a piacok?
A német kormány igyekezett hűteni a várakozásokat, mondván, egyáltalán nem biztos, hogy átfogó alku születhet. Ezzel egyébként újra hat százalék fölé tolta fel az olasz államkötényhozamokat. A piacok nem vették a francia nyilatkozatot, hogy addig nem állnak fel a résztvevők a tárgyalóasztaltól, amíg meg nem állapodnak. A britek, az írek, a hollandok, a finnek eleve fenntartásaikat hangoztatják a német–francia elképzelések egyes elemeivel szemben, különösen, ami a szerződés módosítását, vagy a pénzügyi stabilitási mechanizmus döntéshozatali szerkezetét illeti.
Berlin elvetette az Európai Tanács elnökének, Herman van Rompuy-nek a javaslatát, hogy nagyobb és hosszadalmas szerződésmódosítás helyett csak a jelenlegi szerződés 12. jegyzőkönyvét, a túlzottdeficit-eljárásról szóló részt módosítsák, mert egyszerűbb és gyorsabb lenne. Brüsszeli hivatalnokok szerint nagy baj lenne, ha az unió megosztottan kerülne ki a csütörtök-pénteki csúcsból. De erre is van esély. Angela Merkel német kormányfő és Nicolas Sarkozy francia elnök levelet írt az uniós intézmények vezetőinek, amelyben leszögezik álláspontjukat: legjobb lenne huszonhetes körben megállapodni, ez a német vélemény, de ha ez nem megy, például a britek ellenállása miatt, akkor tizenhetes körben haladnának előre, sugallják a kormányközi egyezményt előtérbe helyező s az uniós intézmények befolyását csökkenteni óhajtó franciák. Ideértik azonban a társasági adó és a szociális rendszerek harmonizációját is.
Azok az országok, amelyek az eurót még nem vezették be, csatlakozhatnak, ha akarnak. De például az írek, akik a közös valutát már régen átvették, attól tennék függővé beleegyezésüket, hogy az unió kész-e mérsékelni a szigetországi bankmentés költségét. S még a németek és a franciák sem értenek egyet abban, hogy az ideiglenes (EFSF) és a végleges (ESM) pénzügyi mentőalapot utóbbinak a 2012-es indítása után összevonják-e, vagy sem. A cél a rendelkezésre álló hitelkapacitás növelése lenne, de a Standard and Poor's minapi, és ezt követően tegnap késő esti leminősítési figyelmeztetése után – ami Berlinnek is szólt – e két alap hatékony működése is kérdéses. S a német kormány már jelezte, nem hiszi, hogy egymással párhuzamosan tevékenykedhetne a két alap. Az meg egyértelmű német feltétel, hogy az eurózóna közös kötvényt ne hozzon létre. S elutasítják van Rompuy másik felvetését, hogy a pénzügyi mentőalap banki engedélyt kapjon.
A csúcson persze sok minden történhet. Merkel és Sarkozy egy éve még abban értett egyet, hogy az államadósság-válságba a magánhitelezőket is be kell vonni, ahogy a német kormányfő akarja, de a stabilitási paktum reformja során szó sem lehet automatikus büntetésekről, ahogy a franciák szeretnék. Ehhez képest a közös levélben most az szerepel, hogy a magánbefektetőket nem vonják be, a görög ügy egyszeri és megismételhetetlen, ahogy a franciák mindig is szorgalmazták, de a büntetés majdnem teljesen automatikus lesz, ahogy Berlin követeli.
Az viszont világosan kiderül, hogy az eurózónában a kiegyensúlyozott költségvetés elvét a nemzeti joganyagba át kell ültetni, az adósságfék intézményét pedig az új uniós szerződésbe kellene belevenni. S persze, ha valamely tagállam áthágja a költségvetési szabályt, vagyis büdzséhiányát a GDP három százaléka fölé nyomja fel, akkor Brüsszel beavatkozhat.
A csúcs előtt az alaphangot az EKB megadhatja. Az általános bizonytalanság és idegesség közepette az európai bankok 314 milliárd eurót tartanak a jegybankban, ahelyett, hogy kölcsönként kihelyeznék. S jól látszik, hogy amikor az EKB növeli az államkötvény-vásárlásokat, azonnal megugrik az arany forgalma. Az inflációtól tartó befektetők fordulnak a kincsképző nemesfém felé. Idén a második negyedévben 167, a harmadikban 162 százalékkal bővült a kereskedés, s a nagy kereslet hajtja fel az árat.
Meglehet, ha az EKB nem vállalja a végső hitelezői szerepet, akkor az arany marad a végső menedék.
