Csúcsra jár az illegális dohánybiznisz

Idén már az első félévben annyi illegális dohányárut foglalt le a NAV, mint egész 2013-ban - írja a Magyar Nemzet.
A lap beszámolója szerint több mint 70 millió szál cigarettát, 1,5 tonna fogyasztási dohányt és egy tonna vágott dohányt is sikerült kivonni az illegális piacról a pénzügyőröknek.

Suller Attila NAV-szóvivő a Magyar nemzetnek azt mondta, idén nagy erőkkel küzdenek a feketén értékesített dohánytermékek ellen, és egyre gyakrabban razziáznak olyan településeken is, ahol nincsenek dohányboltok.

A szóvivő tájékoztatása szerint eddig ezer közérdekű bejelentést vizsgáltak ki. Az állampolgárok mellett lelkes feljelentők a trafikosok és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. is.

A lap beszámolója a dohány-feketepiac rekordokat döntögető felpörgéséről a tényismertetésen túlmenően akár fricskának is tűnhet a Miniszterelnökség felé, a jelenleg a hivatalt vezető Lázár János volt ugyanis a levezénylője és egyik szellemi atyja a dohányértékesítést állami monopóliummá tevő, valamivel több mint egy éve életbe lépett törvénynek.

Akkor, a több tízezer trafikos kisemmizésén, a koncessziók elosztásának feltűnően mutyijellegű elosztásán túlmenően az egyik ellenérv éppen az volt, hogy az elárusító-helyek számának ilyen mértékű korlátozása hatalmas lökést adhat az illegális kereskedelemnek, amit a jövedékiadó-bevételek is megsínylenek majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.