Csúcsot is dönthet az idén a forint

Turbulens mozgások jellemzik a forint idei évét. Az Equilor szerint 295 forint felett lesz az euró az év végén, de év közben a csúcsdöntés sem zárható ki. A költségvetés viszont kiigazítások nélkül nem lesz tartható.

Kiigazítások nélkül nem lesz tartható az idei költségvetés – állítják az Equilor Zrt. elemzői. Afelől nincsen kétségük, hogy a megcélzott GDP-arányos hiány a Brüsszel által előírt 3 százalék alatt marad, de a kormány által megcélzott 2,9 százalék teljesítése nem megy kiigazítások nélkül. Ha nem lesznek korrekciók, akkor 3,2 százalékra menne fel a hiánymutató.

A két legfontosabb kockázat a pénztárgépek adóhivatali kötelező bekötésétől remélt 95 milliárd forintos pluszbevétel teljesülése, valamint a pénteken bejelentendő legújabb energetikai rezsicsökkentés, amely 20-30 milliárd forintos lyukat üthet a büdzsén. Számos más függő tétel is akadályozza a tisztánlátást. Ezek közé tartozik az az adókiesés, ami az túltervezett, 2,4 százalékosra várt inflációnak és a túl dinamikusnak, kétszázalékosnak feltüntetett növekedési jóslatnak a következménye.

Az infláció ugyanis az Equilor csütörtökön ismertetett negyedéves prognózisa szerint 1,9 százalékos, a növekedés pedig 1,7 százalékos lehet. Rizikót jelent még a devizahitelesek kimentésére előkészületben lévő újabb akció költségvonzata, továbbá az átvenni szándékozott közművállalatok veszteségeinek rendezése. Az már most látszik, hogy a 213 milliárdos tartalék e kockázatok fedezésére nem lesz elegendő.

Szántó András, az Equilor lakossági üzletágvezetője szerint a forint piacán komoly kilengések lesznek: az biztos, hogy 295 forint fölött lesz az euróárfolyam az év végén, 2015-öt pedig a 310-es euró jellemezheti majd. Az Equilornál még bíznak abban, hogy az április 6-ra kiírt egyfordulós választásokig a forint visszatér a 290-300-as sávba. Utána azonban bármi előfordulhat. A devizahitelesek mentése 310 forint fölé lökheti az árfolyamot. A mentőprogram meghirdetését csak a választások utánra várja az Equilor.

Ha a választásokon kétharmados jobboldali győzelem születik, akkor a már eddig is tapasztalt "markáns" erőpolitikától való aggodalmak kihúzhatják a forint alól a talajt. Turbulens idők várnak a forintra, Szántó szerint a nagy kilengések közepette akár 320 forint feletti új eurócsúcsnak is tanúi lehetünk. Ami az alapkamatot illeti, az első félév végére 2,5 százalékot várnak, onnan aztán felfelé megy a ráta: az év végén 2,7 százalékra kúszhat fel a kamatszint.

Szántó András véleménye szerint a választáson reálisan az a kérdés, mennyire nyer a Fidesz. Az eredményt nehéz előre lemodellezni, a kétharmad azonban kulcskérdés marad. A kardinális kérdéseket, mint az alkotmánybírósági állásfoglalásokra adandó válaszokat - az eddigiekhez hasonlóan - kétharmaddal rendezni tudja. Kérdés, hogyan a vállalati szereplők irányába történik-e valamilyen enyhülés.

A pénzügyi és távközlési különadó tartósan fenmarad, az onnan befolyó bevételre még szüksége van a kormánynak. Nagy kérdés, hogy az MNB hitelprogramja képes lesz-e kiváltani, vagy valamelyest kompenzálni a kereskedelmi bankok hitelezésében mutatkozó hanyatlást. Növekedési szempontból ez fontos kérdés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.