Csúcson az arabica kávé ára

Tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: hétfőn délelőtt az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica 1,8865 dollárba került.

Június eleje óta a kávé 35 százalékkal drágult, az áremelkedés alapvetően technikai jellegű vásárlásokra vezethető vissza. Szakértők szerint az arabica ára a közeljövőben 1,9180 dollárra is felmehet, középtávon azonban csökkenésre számítanak az új termés betakarításával.

A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) szerint az idén jó termésre lehet számítani, ami lehetővé teszi a raktárak feltöltését, és az ellátás kiegyensúlyozattá tételét. A legnagyobb  kávétermelőnek számító Brazíliában 20 százalékkal, Kolumbiában pedig 25 százalékkal lehet nagyobb a termés a tavalyinál.

Az ICO adatai szerint tavaly a gazdasági válság miatt 1,5 százalékkal csökkent a világ kávéfogyasztása, 128,8 millió zsákra (1 zsák=60 kilogramm) az egy évvel korábbi 130,7 millióról, de az idén már növekedés várható. A világ 2010/2011 évi kávétermését 133-135 millió zsák körül várja az ICO a tavalyi 120 milliót követően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.