Csúcson a cégtörlések

A 2012-es felszámolási hullám tovagyűrűző hatásaként idén minden eddiginél több céget törölhetnek a cégnyilvántartásból - véli az Opten. A cégek száma lassan közelít a gazdaságilag indokolt szinthez.

Januárban 2641 cég szűnt meg Magyarországon, ami az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a tavaly januárinál 20 százalékkal több, az előző félévi havi átlagnál viszont 10 százalékkal kevesebb. A céginformációs szolgáltató keddi közleménye szerint a rendkívül rossz évkezdet és a többi cégstatisztikai adat arra enged következtetni, hogy 2014-ben minden korábbinál több, akár 40-45 ezer cég szűnhet meg Magyarországon.

A jelenlegi magas cégtörlési szám még a 2012-es felszámolási hullám eredménye - véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az akkor indult eljárások azonban hamarosan kifutnak, 2013-ban pedig már sokkal kevesebb céggel szemben indult felszámolás - tette hozzá.

Rámutatott: dinamikusan emelkedik a kényszertörlések száma, amit nem a hitelezők, hanem a hatóságok indítanak az adminisztratív kötelezettségeiket nem teljesítő cégekkel szemben.

Az Opten adatai szerint 2012-ben 22 500 felszámolás indult el. Tavaly már csak 13 500. Ezzel szemben a 2012-es 4200 kényszertörlési eljárás elenyésző a tavalyi 15 ezret is meghaladóhoz képest. Mivel az utóbbi eljárástípus gyakorisága 2013-ban egész évben gyors növekedést mutatott, idén már a tavaly év végi adatok beállása is újabb rekordhoz vezethet.

Az ügyvezető szerint örvendetes fordulat, hogy nemcsak az építőiparban, de a gazdaság egészében is a reálgazdasági folyamatokhoz kezd igazodni a korábban alaptalanul nagy cégalapítási kedv: most először voltak tanúi annak, hogy ha csak szerény mértékben is, de csökkent a cégek száma. A folyamat az idén feltehetően erősödik - vélekedett.

A közlemény szerint 2014 elején az új Ptk. hatályba lépése hozhat némi technikai kilengést a céginformációs mutatókban. A tulajdonosok felelősségi körének kibővülése és a szigorított tőkekövetelmények az elkövetkező pár hónapban ideiglenesen megnövelik az induló végelszámolások számát. Mindemellett a 2014. március 15. előtt alapított kft.-knek még két évük lesz a tőkekövetelmények teljesítésére, ezért a cégalapítások is megugorhatnak egy időre - mondja Tóth Tamás.

A gazdasági folyamatok és a jogszabályváltozások eredőjeként az év első felében nagy cégfluktuáció várható. Az év második felében a cégalapítások alacsony szinten, a cégtörlések magas szinten stabilizálódnak. Így erre az időszakra összességében átlagos cégfluktuáció várható - olvasható az Opten közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.