Csúcskategóriás erőműveket kénytelen bezárni az E.ON

Felfüggesztené debreceni és nyíregyházi erőművének működtetését a német E.ON – közölte lapunkkal Egyházi Nikoletta, a magyarországi leánycégcsoport szóvivője. Az ennek megfelelő kérvényt elküldték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) – fűzte hozzá.

Számításaik szerint az engedélyezési folyamatot is figyelembe véve a két erőmű áram- és hőtermelése a második félévben állhat le. (A két egység úgynevezett kombinált ciklusú, azaz gázból áramot és hőt termel egyszerre.) Hozzátette: a két megyeszékhely távfűtését az intézkedés nem érinti, mivel a lakosság eddig is a két erőmű mellé telepített kazánokból, illetve gázmotoros egységekből kapta a távhőt. Ezek működését nem kívánják leállítani. A kombinált ciklusú termelőberendezések leállításával egy helyettesítő rendszer kieshet, így egy nagyobb műszaki probléma okozhat megingást a keleti megyeszékhelyek hőellátásában. Ám szakembereik dolgoznak ennek megoldásán, mivel az E.ON kötelességének érzi a biztonságos távhőellátás fenntartását.

Horváth Andrea, a MEKH kommunikációs munkatársa kérdésünkre közölte, egyelőre ilyen jellegű hivatalos levelet nem kaptak. Mindazonáltal felkészültek a helyzet elemzésére. Hozzátette, ilyen súlyú kérelem elbírálására értelmezésük szerint legalább egy év áll rendelkezésükre. (A két fél között az idő tekintetében némi ellentmondás körvonalazódik, mivel az E.ON már most télen le szeretne állni.)

Mind a nyíregyházi, mind a debreceni csúcskategóriás gáztüzelésű erőmű. Méretük szempontjából a magyar villamosenergia-rendszerben a kisebbek közé sorolhatók, az országos áramtermelési egyensúly és a hőellátás szempontjából viszont szerepük jelentős. A 95 megawattos (MW), 17 milliárdból felépített debreceni egységet 2000-ben, a 47 MW-s nyíregyházit 2007-ben adták át. Egyházi Nikoletta elmondása szerint a két egység termelését a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt szeretnék felfüggeszteni. Míg ugyanis a fő bevételi forrásukat jelentő piaci áram- és hatósági hőárak rendkívül nyomottak, addig a legnagyobb kiadásukat jelentő gáz díja nem csökken ilyen mértékben.

Hasonló gondokkal küzd a hőt nem termelő, viszont jóval nagyobb, 433 MW-s gönyűi gázerőművük, amely most mondhatni őrlángon üzemel. Kérdésünkre hozzáfűzte, az E.ON egész magyarországi tevékenységére kiterjedő döntése értelmében a lépések nyomán munkahelyek nem szűnnek meg. Nemrég a francia GDF Suez tulajdonában lévő Dunamenti Erőmű jelentette, hogy hasonló okok miatt leállítja áramtermelését, és csak hőellátási feladatainak tesz eleget.

A két társaság pénzügyi eredményei szintén alátámasztják a döntést. A debreceni DKCE 2011-ben 8,7 milliárdos árbevétel mellett mínusz 3 milliárdos veszteséget ért el, 2012-ben kissé javított. A nyíregyházi NYKCE mérlege siralmas: 2011-ben 4,7 milliárdos árbevétel mellett vesztesége majdnem duplaennyi, nyolcmilliárd forint lett. 2012-ben e cég is javított, ám eredménytartaléka már mínusz 14 milliárdra dagadt. Az NYKCE könyvvizsgálója, a PriceWaterhouseCoopers jelentését korlátozó záradékkal látta el, mondván, a 2011-es adatok részben vezetői becslésen alapultak, amelyek nem valósultak meg. Egyben felhívták a figyelmet: a veszteségek folytán a társaság saját tőkéje két éven át a jegyzett tőke fele alatt állt, aminek rendezésére a tulajdonos – az E.ON – kötelezett intézkedéseket hozni. Ez szakértők szerint lehet tőkecsökkentés, tőkejuttatás vagy megszüntetés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.