Csomagolnia kell az einstand miatt a kormánynak?

A Nemzetgazdasági Minisztérium változatlanul hisz abban, hogy korrekciók nélkül elérhető az idei államháztartási hiánycél, mai megjelent jelentésükben is ezt állítják, szemben Orbán Viktorral, aki 100 milliárdos lyukról beszélt tegnap. Lehet, hogy a nyugdíjvagyonon bukott akkorát a kormány, hogy emiatt csomagolnia kell.

Úgy tűnik, még az állam pénzügyi felett őrködő Nemzetgazdasági Minisztériumot is meglepetésként érte a tegnapi kormányfői bejelentés, hogy 100 milliárd forinttal növelné az idei hiányt a vártnál lassabb gazdasági növekedés és alacsonyabb infláció, ezért a kormánynak közbe kell avatkoznia, a bevételeket, kiadásokat egyaránt tartalmazó csomagot kora őszre állítják össze. A ma kiadott, szokásos havi államháztartási beszámolóban az első hét hónap folyamatainak összefoglalásában ugyanis az szerepel, hogy figyelembe véve az olyan egyszeri tételeket, mint a magánnyugdíjvagyon, biztonságosan tartható a 2011. évi költségvetés hiánycélja.

A kincstári optimizmust könnyű volna azzal magyarázni, hogy a jelentés elkészítésekor még nem látott napvilágot a második negyedéves 1,5 százalékos GDP-adat, ami jóval elmarad a várt 2,3 százaléktól. Csakhogy pont Matolcsy György tárcája fogalmazott úgy az adat megjelenését követően egy közleményben, hogy a vártnál alacsonyabb növekedés nem veszélyezteti a magyar kormány által 2011-re vállalt hiánycél teljesítését. Nem egészen egy napra rá Orbán Viktor miniszterelnök már azzal állt a kamerák elé, hogy 100 milliárd forint pótlásáról kell még 2011-ben gondoskodni.

Mint tegnapi írásunkban felhívtuk rá a figyelmet, ekkora beavatkozást még egy olyan mérsékelt növekedési pálya mellett sem tartanak feltétlenül szükségesnek a 2011-es költségvetésben az elemzők, mint ami az e heti GDP-adatból kirajzolódik. Nem kizárt, hogy Orbánék valójában már a 2012-es, sokkal több kockázattal terhelt büdzsére való felkészülés jegyében készítik elő a módosításaikat.

Más vélemények szerint viszont igenis még idén szükség lesz a hiánypótlásra: a visszavett nyugdíjvagyon már eddig több tízmilliárd forintot bukott a kormány az elmúlt hónapokban az árfolyamváltozások miatt, márpedig erre a pénzre szüksége van, hogy konszolidálhassa az állami vállalatokat, nekikezdjen a PPP-szerződések kivásárlásának, és tartalékot képezzen az áfatörvény uniós elmeszelése miatt keletkező likviditási lyukra. Az oroszoktól visszavásárolt Mol-csomag ebből a szempontból érdektelen, azt hosszabb távon kívánja megtartani a kormány - bár egyes nyilatkozatok szerint ha a helyzet úgy hozza, hamarabb is piacra dobhatjáka részvényeket.

A nemzetgazdasági tárca beszámolója szerint július végéig 1494,5 milliárd forint hiány keletkezett az államháztartásban, ami még az év közben módosított előirányzatnál is 26,2 százalékkal nagyobb. A minisztérium szerint azonban nem érdemes figyelembe venni a MOL-pakettre költött 500 milliárd forintot, mert az egyszeri tétel, s így máris csak 996,2 milliárdos a deficit.

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott távozik a magán-nyugdíjpénztári reálhozamokról tartott sajtótájékoztatójáról
Budapest, 2011. július 22. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott távozik a magán-nyugdíjpénztári reálhozamokról tartott sajtótájékoztatójáról a Miniszterelnökségen. MTI Fotó: Földi Imre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.