Csökkentik fizetésüket a spanyol honatyák

A szocialista spanyol kormányzópárttól származó értesülés szerint tíz százalékkal csökkentik fizetésüket a spanyol parlament mindkét házának képviselői.

José Antonio Alonso, az alsóház szocialista párti szóvivője azt közölte, hogy kedden az alsóházban minden párt megegyezett ebben. A parlamenti sajtóiroda tájékoztatása szerint a megállapodásról csütörtökön szavaznak. Az alsóházi képviselők fizetése évi 70 ezer euró körül van, amiben a nem Madridban lakó honatyák lakhatási térítése is benne van.

A képviselők a fizetéscsökkentéssel követik a minisztériumi köztisztviselőket, akik már kevesebb illetményt kapnak a bejelentett megszorító intézkedések következtében. Ugyancsak keddi bejelentés szerint a spanyol államháztartási hiány az idei első négy hónapban 18 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszak deficitjéhez képest. A január elejétől április végéig tartó időszakban 5,66 milliárd euró, a GDP 0,54 százaléka volta a hiány.

A pénzügyminisztérium adatai szerint az első négy hónap adóbevételei ugyanakkor 4,4 százalékkal nőttek, részben a gazdasági tevékenység javulása, részben könyvelési változtatások miatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.