Csökkenti a kormány a bankadót

A kormány azt várja, hogy a bankadó csökkentése ösztönzi majd a bankok hitelezési aktivitását, és ez hozzájárul a gazdasági növekedéshez - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta: a bankadóra vonatkozó eredeti elképzelés módosítása azért vált szükségessé, mert az Európai Unió Versenypolitikai Főigazgatósága kifogásolta a javaslatot, így azért módosítottak a tervezett szabályozáson, hogy 2016-ban is biztosítottak legyenek a költségvetés adóbevételei.

A kormány az Európai Bizottsággal több fordulóban egyeztetett a bankadó jövő évi csökkentéséről, annak érdekében, hogy tartsa ígéretét, miszerint mérsékeli jövőre a bankadót az EBRD-vel februárban kötött egyetértési megállapodásnak megfelelően. E megállapodásnak több lényeges pontja volt, egyebek mellett az, hogy az adó folyamatosan csökken, amíg le nem megy egy európai uniós átlagos szintre.
Elmondta: az újabb brüsszeli informális jelzések alapján a kormány a bankadó törvény módosítását javasolta az Országgyűlésnek. A megváltoztatott javaslatban a bankadó alapja az adott pénzintézet 2009. évi korrigált mérlegfőösszege (az eredeti tervek szerint az adó alapja a 2014. évi korrigált mérlegfőösszeg lett volna), az adó felső kulcsa pedig további 7 bázisponttal csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék. (Az eszközarányos bankadó idei felső kulcsa 0,53 százalék.) Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy a javasolt változtatást a Magyar Bankszövetséggel folyamatosan egyeztette a kormány, a bankszövetség a módosítást elfogadta.

A módosításoknak megfelelően nem változik a szektor egészének jövő évi adóterhe, 2016-ban a költségvetés bankadóból származó tervezett bevétele nem csökken, 60 milliárd forint körül marad. A bankszféra azonban az ideihez képest - a februári egyetértési megállapodásnak megfelelően - adócsökkentésre számíthat. Az idén a központi költségvetésbe nagyságrendileg 130 milliárd forint folyik be a bankadóból.

Az NGM államtitkára hangsúlyozta: a kormány továbbra is elkötelezett az EBRD-vel kötött megállapodás betartása mellett, amelynek megfelelően 2017-től a korábbiaknak megfelelően tovább csökkenne a bankadó teher. Emellett a kabinet olyan szabályozást kíván bevezetni, amely minden érintett szereplő számára egy kedvezőbb, előremutatóbb megoldást jelent.

A kormány a 2017-re érvényes bankadó szabályozást 2016 tavaszán, a 2017. évi költségvetéssel párhuzamosan tervezi benyújtani az Országgyűlésnek. A tavaszig fennálló időtartam lehetőséget teremt egy olyan megoldás kialakítására, amely továbbra is megfelel az EBRD-vel kötött egyetértési megállapodás eszmerendszerének - mondta Hornung Ágnes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.