A vártnál nagyobb díjcsökkenés

A biztosítók az előzetesen vártnál nagyobb mértékben csökkentik kötelező biztosításaik díját. A most elindult kgfb-kampány során érdemes újrakötni a cascót vagy a lakásbiztosítást is, ezzel az ügyfelek akár a tarifa felét is megspórolhatják.

Továbbra is kedvező díjakra számíthatnak az autósok, akik november 1. és november 30. között választhatják ki, melyik biztosítót szeretnék maguknak 2013-ban. A kötelező biztosítások 5-10 százalékos díjcsökkenése mellett az akár 30-60 százalékosra is felkúszó lakás- és casco biztosítási engedmények lehetnek népszerűek a kampányban – hívja fel a figyelmet gyorselemzésében a Biztosítás.hu internetes alkuszi portál.

A most lakás- és casco szerződést kötő ügyfelek ugyanis a kedvező díjon megkötött biztosításaikkal elkerülhetik a januártól belépő, a casco esetében 15, míg a lakásbiztosítások után 10 százalékos biztosítási adó miatti díjemelkedést. Ezen szerződések díjain ugyanis egy évig nem változtathatnak majd a biztosítók, vagyis megmarad a kedvező tarifa.

Továbbra is jól járnak majd a szerződéseiket az interneten keresztül ügyintéző, illetve a kármentes autósok. A tavalyi kampányt megnyerő Uniqa Biztosító például közel 50 százalékosra növeli elektronikus kommunikációs kedvezményét. A Signal Biztosító pedig az online kötött szerződéseket díjazza 20 százalék extra engedménnyel. A két évvel ezelőtti kampánynyerő K&H pedig 25 százalék pluszkedvezményt ad legtöbb kármentes ügyfélnek.

A Budapest környéki és a vidéki autótulajdonosoknak több biztosító is jelentősen csökkenti díjait. Az Aegon és az Union esetében a budapesti agglomerációban lakók 5-15 százalékkal kell kevesebbet fizessenek, a Wáberer Hungária (korábban Wabard) pedig vidéken ad 10 százalékkal alacsonyabb árat. A közalkalmazottakért folytatott éles versenybe is beszáll a KÖBE, amely 15 százalékra növeli kedvezményét ebben a szegmensben.

A már hagyományosan kedvező árú termékek mellett az autósok új szolgáltatásokkal is találkozhatnak a kampányban. A Wáberer például ingyenes bónusz biztosítást vezet be kötelezője mellé, amivel az üzembentartók ez idáig egyedülálló módon biztosíthatják bónuszfokozatuk megőrzését arra az esetre, ha járművüket más sofőr (például gyermekük) vezeti és eközben kárt okoz.

A Biztosítás.hu szerint a kampányban várhatóan félmilliónál jóval több váltóra lehet számítani, és ha az autóhasználat csökkenése a jelenlegi éves 5 százalékos ütemet tartja a jövőben, a kötelező díjának csökkenése is tovább folytatódhat.

Akiknek most felesleges nézelődni

A járművezetők többségének a november a kgfb-fordulója, de mintegy 600 ezer olyan szerződés van, amelyet év közben kötöttek – mert akkor vásárolták a járművet –, így ezeknek a váltása is év közbenre esik – hívja fel a figyelmet véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ezeknek az autósoknak most még felesleges az ajánlatokat figyelniük, de amikor elérkezik az idejük, érdemes alaposan szétnézni a piacon, mert akár havonta jelenhetnek meg új díjak, hiszen az évközi tarifamódosítást – akár többször is – a januártól hatályos új törvény már lehetővé teszi. Az akár havonta módosuló díjakat azonban egyénileg nehéz lesz követni, egyedül a biztosítási alkuszok portáljain lehet majd minden aktuális ajánlatot egy helyen megtalálni, s összehasonlítani a különféle tarifákat.

A CLB tapasztalata szerint egyébként az elmúlt egy évben tovább csökkent a káresetek száma, ami talán azzal is magyarázható, hogy a drága benzin miatt kevesebben, kevesebbet autóznak az emberek. Vélhetően ez az oka annak is, hogy a szolgáltatások terén felbátorodtak a biztosítók. Németh úgy véli, az idei kgfb-kampány a casco és a lakásbiztosítási díjak csökkentésére is alkalmas lehet, néhány biztosítónál ugyanis ilyen „árukapcsolás” is megjelenik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.