Csökkentek a beruházások 2009-ben

A nemzetgazdasági beruházások volumene 8,6 százalékkal volt alacsonyabb tavaly, mint 2008-ban, a negyedik negyedévében pedig 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához hasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 1,3 százalékkal mérséklődtek.

Az elmúlt két évben megszakítás nélkül csökkentek a beruházások, de a tavalyi negyedik negyedév mutatta a legnagyobb zuhanást az egy évvel korábbi alacsony bázisról, miután már a harmadik negyedévben is 8,9 százalékos volt a volumen csökkenése.

A gép- és berendezés beruházások 15,5, százalékkal zsugorodtak a negyedik negyedévben és 14 százalékkal az év egészében, míg az építési beruházások 7,4, illetve 4,2 százalékkal csökkentek.

Az egész évre jellemző volt, hogy a gazdasági válság hatására a vállalkozások csak a legszükségesebb beruházásokat hajtották végre, egyrészt a finanszírozási kínálat változása, másrészt a külső és belső kereslet visszaesése miatt. Tavaly a 19 nemzetgazdasági ág közül 15 ágban volumen-csökkenés figyelhető meg, állapította meg jelentésében a KSH .

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül leginkább a feldolgozóipar beruházásai estek vissza, 15,2 százalékkal az év egészét tekintve, de második félévben ennél is nagyobb 16,8 százalékos volt a hanyatlás.

A feldolgozóipari alágak többségében jelentős volt a csökkenés, a legnagyobb mértékben a gumi-, műanyag, nemfém ásványi termék beruházásai maradtak el az előző évitől. A gyógyszer- és a járműgyártásban, valamint az egyéb feldolgozóipar alágakban kategóriájában viszont nőttek a beruházások az elmúlt esztendőben.

A lakásépítések második félévi erőteljesebb visszaesésének eredményeképpen az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 5,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest, de a negyedik negyedévben 13,7százalékos volt a csökkenés.

A legnagyobb visszaesés a csekély súlyú bányászat, kőfejtés, a pénzügyi, biztosítási tevékenység (-38,8 százalék), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység , valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ( egyformán -31,2 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt.

A nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciája ellenére néhány ágban növekedés volt.

A szállítás, raktározás ág beruházásai 8,3 százalékkal emelkedtek, ezen belül a negyedik negyedévben 13,8 százalékkal, elsősorban az út- és autópálya-építések, valamint a vasút- és metróberuházások eredményeképpen.

Az egész évben 13,3 a negyedik negyedévben csak részben az alacsonyabb bázis miatt 41,2 százalékkal nőttek az oktatási beruházások az alap- és felsőfokú oktatásban megvalósuló intézménybővítéseknek és felújításoknak köszönhetően.

Az energiaipar beruházásainak 8,1 százalékos növekedését a villamosenergia-termelés jelentős gépberuházásai eredményezték.

A mezőgazdaság nemzetgazdasági ág 7 százalékos növekedését főként a gépberuházásokat elősegítő központi támogatások ösztönözték.

A beruházások 2009. negyedik negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 11 százalékos csökkenésén belül a gép- és berendezés beruházások 15,5, az építési beruházások 7,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.