Csökkent is, meg nem is az államadósság az EU-ban

A globális válság óta először csökkent a GDP-arányos államadósság az euróövezetben, ugyanakkor az Európai Unióban összességében nőtt, Magyarországon azonban hanyatlott a tavalyi harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve – közölte szerdán az Eurostat.

Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint az eurózónában az előző negyedévhez képest 93,4 százalékról 92,7 százalékra csökkent, az unió 28 tagállamában azonban 86,7 százalékról 86,8 százalékra nőtt a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság.

A legmagasabb, 171,8 százalék Görögországban volt az arány, majd Olaszország (132,9 százalék), Portugália (128,7 százalék) és Írország (124,8 százalék) következik. A legalacsonyabb rátát 10 százalékkal Észtországban regisztrálták, őt követi Bulgária (17,3 százalék) és Luxemburg (27,7 százalék).

A tavalyi második negyedévvel összevetve az Európai Unió tíz tagországában nőtt, 17-ben csökkent, Szlovéniában pedig nem változott az államadósság aránya a szeptember végével záródott három hónapban. A növekedésben Ciprus vezeti a sort 11 százalékpontos emelkedéssel, utána Luxemburg (+4,6 százalékpont) és Görögország (+3 százalékpont) jön. Ezzel szemben Portugáliába 2,6 százalékpontos, Finnországban 2,5 százalékpontos, Belgiumban 1,5 százalékpontos, Németországban 1,4 százalékpontos, Magyarországon pedig 1,3 százalékpontos csökkenést mutattak ki.

A magyar államháztartás GDP arányos adóssága szeptember végén az Eurostat adatai szerint 23 088 milliárd 951 millió forint, a GDP 80,2 százaléka volt. Az előző negyedév végén 23 249 milliárd 20 millió forint, 2012 harmadik negyedének a végén pedig 22 218 milliárd 297 millió forint, a GDP 81,5 százaléka, illetve 79 százaléka volt az adósságállomány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.