Csökkent is meg nőtt is az ipari termelés

Az előzetesen közölttel azonos mértékben, 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene augusztusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A járműgyártásra nem lehet panasz.

2013 augusztusában az ipari termelés volumene 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az ipar növekedési motorja továbbra is a járműgyártás. A munkanaphatástól megtisztított index 0,9 százalékkal emelkedett, mivel idén augusztusban eggyel kevesebb munkanap volt.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index augusztusban 0,7 százalékkal nőtt. A termelés az év első nyolc hónapjában 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az ipari export az év első nyolc hónapjában 2,2 százalékkal, míg augusztusban 2,6 százalékkal emelkedett 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alágból a majdnem háromtizedet képviselő járműgyártás kivitele augusztusban 14,5 százalékkal bővült. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egyhatodát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene azonban 12,3 százalékkal visszaesett.

Az ipar belföldi értékesítése január–augusztusban 3,7 százalékkal, augusztusban 6,2 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai augusztusban 6,1 százalékkal kisebbek voltak, mint egy évvel korábban.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 augusztusában a feldolgozóipar termelése 0,4 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 22,7 százalékkal csökkent 2012 augusztusához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 9,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

2013 augusztusában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze háromban regisztráltunk termelésbővülést, a többi alágban 0,7 és 15,3 százalék közötti volumencsökkenést mértünk az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel egynegyedét adó járműgyártás kibocsátása kiugróan, 23,2 százalékkal nőtt. Az alág kimagasló teljesítményéhez az alacsony bázis is hozzájárult.

A második legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés majdnem egyhetedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban az értékesítés több mint 60 százalékát kitevő hazai eladások visszaesése miatt. A feldolgozóipari rangsorban harmadik számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 10,6 százalékkal visszaesett.

Az iparágon belül a meghatározó súlyú ágazatok többségében csökkent a termelés. Az előző havi kiugró növekedéssel szemben augusztusban 1,0 százalékkal mérséklődött a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártása, melyben a nyári üzemleállások is szerepet játszottak. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 15,3 százalékkal a gyógyszergyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól, mind a hazai, mind az exporteladások visszaesése következtében.

2013 agusztusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 7,4 százalékkal emelkedett. Az új exportrendelések 9,4 százalékkal nőttek, az új belföldi rendelések azonban 5,0 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 11,4 százalékkal haladta meg az előző év augusztusit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.