KSH: kevesebb építkezés, csökkenő termelés

Visszaesett az építőipar termelése áprilisban. Az év első négy hónapjában az ágazat 5,7 százalékkal kevesebbet produkált mint a tavalyi első negyedévben. A kormányszóvivő növekedésről beszél.

Az építőipari termelés volumene 2009 áprilisában mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 8,4 százalékkal csökkent 2008 áprilisához viszonyítva, szezonálisan korrigálva áprilisban 4,9 százalékkal maradt el az előző havitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idén az év első négy hónapban az építőipari termelés 5,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Márciusban még ellenkező irányú folyamatokat mutattak ki a statisztikusok: akkor az építőipari termelés volumene mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 3,5 százalékkal emelkedett 2008 márciusához viszonyítva. Az év első három hónapjában azonban a termelés 4,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés márciusban 5,7 százalékkal haladta meg az előző havit.

Tavaly áprilisban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok alapján 0,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 2008. áprilisban 6,8 százalékkal haladta meg az előző havit. 

A KSH közleményében utal arra, hogy az építőipari termelés trendje a világgazdasági válsághoz kötődően az elmúlt hónapokban lassú csökkenést mutat.

Az idén áprilisában a két építményfőcsoport termelése eltérően alakult. Az építőipari termelés 8,4 százalékos mérséklődésén belül az épületeken végzett munkák volumene 14,9 százalékkal csökkent, az egyéb építményeken végzetteké az egy évvel korábbi szinten volt. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 10,2 százalékkal kisebb, az egyéb építményeken végzetteké 1,7 százalékkal nagyobb volt a 2008. január-áprilisinál.

Szezonálisan kiigazítva áprilisban mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt a márciusitól: az épületeké 5,1 százalékkal, az egyéb építményeké 2,6 százalékkal.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza - 9,1 százalékkal csökkent 2008 áprilisához mérten, az egyéb építmények építése ágazaté - ami ezen egyéb építmények, köztük utak, vezetékek szerkezetkész építését foglalja magába - viszont 13,1 százalékkal bővült.

Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat - amelynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelésének mérséklődése tovább folytatódott: áprilisban 18,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 26,1 százalékkal haladta meg a 2008. áprilisit. A növekedés nagyobbrészt az egy évvel korábbi, mindkét építményfőcsoportnál megfigyelt jelentős visszaesés miatti alacsony bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban kötött nagy értékű szerződés következménye. Az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 19 százalékkal, az egyéb építményeké 40,7 százalékkal nőtt, köszönhetően több, út-, vasútfejlesztésre, helyi és távolsági vezetékek építésére aláírt szerződésnek.

A 2009 áprilisában kötött szerződések volumene 2,7 százalékkal nagyobb volt az előző évinél, ezen belül épületek építésére 7,3 százalékkal kisebb, egyéb építményekre 15,6 százalékkal nagyobb volumenű szerződést kötöttek. 

Minden rosszban van valami jó

A KSH építőipari visszaesésről szóló adataiban is megtalálta a pozitívumot Szollár Domokos. A kormányszóvivő szerint nagyon jó hír, hogy az építőipari vállalkozások szerződésállományának volumene április végén 26,1 százalékkal haladta meg az előző évit.

Elmondta: a jelentős növekedésben kimutathatóan közrejátszhattak a válságkezelő kormány által az elmúlt 60 napban foganatosított, az építőipart segítő intézkedések. A KSH adatai szerint az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 19 százalékkal, az egyéb építményeké 40,7 százalékkal nőtt, köszönhetően több, út-, vasútfejlesztésre, helyi és távolsági vezetékek építésére aláírt szerződésnek.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra: a Bajnai kormány 1.800 milliárd forintos építőipari beruházás ösztönző programot hirdetett idén tavasszal. Mint mondta, eddig 314 támogatási szerződés született és 162 esetben kezdődött meg a kivitelezés. Az 1.800 milliárd forintból többek között 267 iskola, 23 rendelőintézet, 78 városi terület újulhat meg, és több mint 400 kilométer vasúti és 350 kilométer közúti beruházás valósulhat meg.

Szollár Domokos kitért arra: az építőipart segíti ezen felül az úgynevezett gyorsító csomag, amelynek segítségével az általános építési engedélyezés gyorsabbá, könnyebbé és egyszerűbbé vált. Az Országgyűlés által hétfőn megszavazott "Biztos kéz" program pedig az építőipart sújtó lánctartozás ellen lép fel. 

 

 

 

Irodaházból is kevesebb épül
Irodaházból is kevesebb épül
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.