Csökkent a a dinnye termőterülete

A tavalyi "dinnyemizéria" hatására az idén, az elmúlt évi 7000-7500 hektárhoz képest mintegy 10 százalékkal kevesebb területen termesztenek dinnyét a gazdálkodók

Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója szerint országosan jó közepes termést várnak a gazdálkodók. Mindez azt jelenti, hogy mintegy 200 ezer tonna dinnyére lehet számítani ebben az évben.

Az ügyvezető igazgató elmondta: jó hír, hogy a dinnyetermelők összefogtak, és "ki akarják szűrni" maguk közül azokat a gazdálkodókat, akik a szezon kezdetén gyenge minőségű áruval látták el a piacot, ezzel rontva a magyar dinnye versenyképességét mind itthon, mind pedig külföldön.

"A szokásosnál két héttel korábban megkezdődött a dinnyeszezon a dél-békési térségben, az ország legnagyobb dinnyetermő területén" - közölte a Magyar Dinnye Szövetség elnöke. Simonka György, a 33 magyar, többségében dinnye külkereskedelemmel és vetőmag forgalmazással foglalkozó vállalkozást tömörítő szervezet elnöke szerint a korai érés nem jó hír a termelőknek, hiszen még piacon van a korábban érő görögországi és spanyol dinnye, vagyis "összeért" a magyar termés a dél-európai konkurenciával.

A térségben hektáronként 20-30 tonnával kevesebb termés várható, mert a növény hamarabb elvirágzott, így az átlagos 60-70 tonnával szemben, vélhetően 30-40 tonnás lesz a termés. A térségben Simonka György szerint megközelítőleg 4000 hektáron termelnek a gazdák dinnyét, ennek 60 százalékát a külpiacokon, 20 százalékát a hazai áruházláncokban értékesítik, és 20 százalék a feketekereskedelem aránya.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.