Csökkenő Nokia-nyereség

Április-június között 40 százalékkal 227 millió euróra csökkent a Nokia nyeresége. A piacvezető finn mobilgyár vesztett részesedéséből.

A második negyedévben csökkent a Nokia profitja - derül ki a ma közzétett vállalati adatokból. Ennek elsősorban az az oka, hogy gyengén alakultak az eladások, és a világ legnagyobb mobilkészülék-gyártója veszített piaci részesedéséből.

Az adózott eredmény 40 százalékkal 227 millió euróra esett április-június között az egy évvel korábbi 380 millióról. A bevétel egy százalékkal nőtt, 10 milliárd euróra.

A társaság közlése szerint világpiaci részesedése 33 százalékra mérséklődött a második negyedévben az egy évvel korábbi 35 százalékról. Ugyanakkor az okostelefonok eladása jól alakult, itt maradt a 41 százalékos piaci részesedés. Ugyanakkor éleződött az Apple által gyártott iPhone, és a Research in Motion által forgalmazott BlackBerry készülékek támasztotta verseny.

A Nokia változatlanul a világ legnagyobb mobilgyártója. Tavaly 432 millió készüléket adott el: többet, mint három fő riválisa együttvéve.

A társaság csütörtökön megerősítette azt a korábbi előrejelzését, hogy az idén 10 százalékkal bővülhet a világ mobilpiaca. Eközben a Nokia eladásai várhatóan nem nagyon változnak. A finn vállalat a második negyedévben 8 százalékkal 111 millió darabra növelte eladásait az egy évvel korábbihoz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.