Csökkenő Magyar Telekom-számok

A Magyar Telekom tavaly közel 20 százalékkal kevesebb, mintegy 64 milliárdos nyereséget ért el. A legnagyobb távközlési cég idén is visszaesésre készül.

A német Deutsche Telekomhoz tartozó Magyar Telekom tavaly 609,6 milliárd forint bevételt és 64,4 milliárd forint nettó eredményt ért el. Ez 5,3 százalékkal, illetve 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentés szerint a bevétel csökkenését főként a hangalapú kiskereskedelmi vezetékes- és mobilbevételek visszaesése okozta.

A nettó eredményre például a 27 milliárd forint telekomadó befizetése, valamint a macedóniai és a montenegrói tanácsadói szerződések vizsgálatával kapcsolatos 2,3 milliárd forintos költségek hatottak negatívan.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben a társaság 157 milliárd forint bevételt és 7,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 3,9, illetve 26,5 százalékkal kisebb a tavalyinál.

Az elemzők 155 milliárd forint bevételt és 9,28 milliárd forint veszteséget vártak a negyedik negyedévre.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató kifejtette: 2010-re 6-8 százalékos bevételcsökkenéssel, valamint 7-9 százalékos kamat- és adófizetés, illetve értékcsökkenés előtti (EBITDA-)eredményvisszaeséssel számoltak. A rendkívüli tételek és a telekomadó nélkül ennél jobb adatokról számolt be.

Ígéretes jeleket elsősorban a magyar lakossági piacon érzékelnek: a mobil perchasználat egyértelműen növekedett 2010-ben, és az utolsó negyedévekben a nemfizetés miatti ügyfélelvándorlás is jelentősen csökkent.

Eközben a tv- és mobilinternet-előfizetők táborának növekedési üteme töretlen. A tendenciákat és hatásokat figyelembe véve az elnök-vezérigazgató az idén 3-5 százalékos bevételcsökkenésre és - rendkívüli tételek és telekomadó nélkül - 4-6 százalékos EBITDA-csökkenésre számít. A társaság az idén körülbelül 5 százalékkal visszafogja beruházásait.

Az elmúlt évben az EBITDA 14,5 százalékkal 249,1 milliárd forintról 213 milliárd forintra a mérséklődött. A rendkívüli tételek, azaz a vizsgálattal, illetve a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások, valamint a telekomadó nélkül számolt EBITDA 5,5 százalékkal 248,3 milliárd forintra mérséklődött.

A gyorsjelentés szerint a rendkívüli tételek illetve a telekomadó nélkül számolt gyakorlatilag változatlan, 40,7 százalékos EBITDA-ráta a jelentős költségoptimalizálási intézkedéseknek köszönhető. Ez elsősorban a személyi jellegű és egyéb működési költségekben mutatkozik meg.

Az elmúlt évben a beruházások összege (CAPEX) 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2009-hez képest. A CAPEX teljes összegéből a lakossági szolgáltatások üzletágra 18,2 milliárd forint, a vállalati szolgáltatások üzletágra 3,3 milliárd forint, a csoportközpontra 6,4 milliárd forint, a technológia
üzletágra pedig 44 milliárd forint jutott.

Macedóniában 15,2 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,6 milliárd forintot költött a csoport beruházásokra.

A nettó adósságállomány a 2009. végi 269,4 milliárd forintról 2010. végére 289,4 milliárd forintra nőtt, mivel a teljes osztalékfizetés meghaladta a szabad cash flow szintjét.

A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2010. év végén 32,7 százalék volt.

A szabad cash flow a 2009. évi 82 milliárd forintról 2010-ben 77,5 milliárd forintra csökkent.

A társaság a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos vizsgálatokról közölte: bár külső jogi tanácsadóján keresztül megbeszéléseket kezdett az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ), valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC), még nem jutottak megállapodásra. A vizsgálatok bármilyen módon történő lezárása büntető vagy polgári jogi szankciókhoz vezethet a társasággal, illetve leányvállalataival szemben, beleértve a pénzbüntetést is.

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek. A papírok szerdai záróára 539 forint volt. Az elmúlt 12 hónapban az áruk 511 forint és 819 forint között mozgott.

A társaság jegyzett tőkéje nem változott: december végén 104,275 milliárd forint volt, míg a saját tőke 2009. decemberéhez képest 1,3 százalékkal 531,512 milliárd forintra csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.