Csökkenhet a felszámolások száma, de a javulás nem lesz jelentős

Az idei év akár trendforduló is lehet a vállalati szférában, s így a fizetésképtelenségi eljárások számának alakulásában is, jelentős javulásra azonban még nem lehet számítani a Coface Hungary szerint.

A követeléskezeléssel és hitelbiztosítással is foglalkozó cég szerdai közleményében arra emlékeztet, hogy tavaly lassuló dinamikával nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de még mindig kétszámjegyű volt. A 32182 eljárási szám még 10,45 százalékkal volt több mint egy évvel korábban, de a növekedés lényegesen alatta maradt a megelőző év 37,14 százalékos ütemének.

A cég szerint jelentős javuláshoz először a gazdaságban kellene végbemennie drámai változásoknak. Abban az esetben, ha az európai gazdálkodási környezet komolyan javul, vagy akár a magyar, akár a környező országok növekedése gyorsul, az lényegesen csökkenthetné a fizetésképtelenségi eljárások számát. Ellenkező esetben marad az "egy helyben topogás" - vélik.

Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezetője és Bagyura András kereskedelmi igazgató a közleményben kifejtik: hogy tavaly a vállalkozások közel 6 százaléka nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit. A fizetésképtelenséggel kapcsolatos cégeljárások számának lassuló növekedési üteme nem feltétlenül jelenti a kilábalást a válságból - hívják fel a figyelmet, abban ugyanis szerepet játszott a válság és a változó jogi környezet miatti magas bázis is. Tavaly az esetek több mint 54,5 százaléka felszámolás volt, volumene 17 százalékkal nőtt meg. Az ügyek másik nagy arányát végelszámolások teszik ki, arányuk 2 százalékponttal emelkedett.

Kárpáti Gábor szerint sokkal több céget lehetne megmenteni megfelelő törvényi szabályozással. Ennek hiánya jól mutatja, hogy egy-egy cég bedőlése, számos beszállítóját, hitelezőjét sodorja nagyon komoly bajba, gyakran a fizetésképtelenségig. Új jelenség, hogy egyre nagyobb mértékben válnak érintetté a nagyobb vállalkozások is. Még akkor is, ha a legnagyobb fizetési kockázatot továbbra is a mikro- és a kisvállalatok testesítik meg: a 300 millió forint éves forgalom alatti cégek körében indult az eljárások 86 százaléka.

A leginkább kockázatos ágazat változatlanul az építőipar, illetve a kis- és nagykereskedelem. A tíz legtöbb problémát generáló szektor 2010-ben szinte ugyanaz volt, mint egy évvel korábban. A kilátásokat jelzi, hogy az építőipart továbbra is a kivárás jellemezi csak egy-egy nagyobb projekt akad egyelőre.

Ugyanakkor a kiskereskedelemben némi javulás volt tavaly - sőt, ezen a területen még fordulat is volt: kevesebb az újonnan bejegyzett vállalkozások száma, mint ahány fizetésképtelenségi eljárásba került. Regionális bontásban az látszik, hogy az eljárások közel 44 százalékát Budapesten folytatják le, miközben a második helyen álló Pest megyére már csupán az ügyek 9,41 százaléka jut.

A Coface szerint még nagyon sokáig nagyon magas marad a fizetésképtelenségek száma. Egészen addig, amíg irreálisan sok vállalkozás működik, hiszen tele van a gazdaság rosszhiszeműen működő, kényszervállalkozóval, alvó céggel, amelyek körében mindig aránytalanul magas a fizetésképtelenné válóknak a száma - fogalmaznak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.