Csökkenhet a lakásépítés áfája

A kormány várhatóan még a héten dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó (áfa) a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen.

Erről Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közgyűlésén. Kitért arra is, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban az építőiparra 3474 milliárd forint forrás jut. Ebből 561,4 milliárd forintot tesz ki a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia keretében a köz- és lakóépületek felújítására fordítható összeg.

Lenner Áron Márk úgy vélte, hogy még két jó év kell az építőiparnak ahhoz, hogy elérje a 2006-os 2360 milliárd forintos csúcs-teljesítményét.

Elmondta, az idén a szerződésállomány csak fele a tavalyinak és szeptember végéig csak 4657 lakás épült, ami 9,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A lakásépítést növelheti, ha csökken az áfája, de hozzájárul a lakossági deviza hitelek rendezése, a növekedési hitelprogram, továbbá a családok otthonteremtési támogatása is - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke a lakásépítéssel kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarországon az építőipar teljesítményének 7 százalékát adja a lakásépítés, ugyanez az arány az EU-ban 36 százalék. Az elmozduláshoz feltétlenül szükséges a lakás-áfa 5 százalékra való csökkentése, amely egyúttal a fekete gazdaságot is tisztítaná - mondta.

Az új közbeszerzési törvényről szólva üdvözölte az elnök azt, hogy nem a legolcsóbb, hanem a minden szempontból legelőnyösebb ajánlatot kell elfogadnia a nyertesnek. Ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy az új törvény szerint a megrendelőnek kell kifizetnie a fővállalkozó alvállalkozóit. Az ÉVOSZ javasolja a korábbi szabály visszaállítását: a fővállalkozó csak akkor kapja meg a díját, ha igazolja az alvállalkozói kifizetését.

Arra is kitért Koji László, hogy az uniós támogatásból megvalósult építéseknél kevés idő jutott az előkészítésre. Miután a 2014 és 2020 közötti következő ciklusból már odaítélés nélkül telt el két év, várható, hogy a 2017-re tervezett kifizetések miatt újra az előkészítés hiánya lesz a jellemző - vélte.

Beszélt arról is, hogy az építőipari árak idén 2 százalékkal emelkedtek, viszont a bérek 5 százalékkal nőttek. Ez utóbbi oka az, hogy már a szakmunkásokért is versenyezni kell. Az ágazat árbevétel arányos nyeresége 4-5 százalék közötti, de nagy a szórás, sok cég veszteséget könyvel el, de akad 15 százalékos árbevétel-arányos nyereséget elérő cég is - közölte, s úgy vélte, ebben az évben 2100 milliárd forint árbevétel várható az ágazatban.

Az ÉVOSZ közgyűlésén elismeréseket is átadtak: az Építőipari Nívódíj pályázatra érkezett nevezések közül díjat nyert a felcsúti Pancho Aréna, a debreceni Nagyerdei Stadion, az FTC Groupama Arénája, a tihanyi Kogart Galéria, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépülete (a Ludovika Campus), a debreceni Tudományok Palotája, a kárászteleki (Románia) szőlőfeldolgozó üzem, a hatvani Grassalkovich kastélyban kialakított Széchenyi Zsigmond nevét viselő vadászati múzeum, a budapesti 4-es metró 10 állomása, a felújítások közül nívódíjas lett a Debreceni Református Nagytemplom, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, valamint a budapesti Kossuth tér rekonstrukciója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.