Csökkenhet a benzinár

Szerdán öt forinttal csökkenhet a benzinár – véli a nemzetközi folyamatok alapján a GKI Energiakutató. A gázolajtarifa valószínűleg nem változik.
Szerdán öt forinttal csökkenhet a benzin ára – véli a GKI Energiakutató. A gázolaj esetében most nem várnak változást. Így a benzin ára literenként 312 forintra csökkenhet, a gázolajé pedig átlag 300 forintos szinten maradhat.

Február 1-5-én 30-33 dollár között mozgott a nemzetközi tőzsdéken az Európában irányadó Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára. Heti átlagban viszont csak közel 30 centtel, 0,8 százalékkal emelkedett. Továbbra is nagy a túltermelés, a készletek csúcsokat döntenek, Kína kínlódik. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) hétvégi ülésének híre viszont felfelé húzta az árakat, amennyiben a kereskedők ismét valamiféle termelés-visszafogási döntésben reménykednek. Ugyanilyen hatást gyakorol a dollárgyengülés is. Irán az ellene elrendelt kereskedelmi korlátozások részleges feloldása miatt dollár helyett euróban kereskedne. Egyébként megérkezett az első, amúgy brit-svájci vásárló az iráni kikötőkbe fűtőolajat vásárolni. Az amerikai kőolajfúrások száma jelentősen, további 31-gyel csökkent.

A benzin ára a nálunk irányadó mediterrán piacon 5,9 százalékkal csökkent, a gázolajé 3,3 százalékkal nőtt – közli a Reuters. Az európai benzin iránti kereslet megszűnt. Az USA-ban a magas készletek miatt, Nyugat-Afrikában pedig pedig a fizetőképes kereslet hiányzik. Nigéria a dollárhiány miatt olaj-benzin bartermegállapodásokat tervez. Az ázsiai piacokon a kereslet a jövő héten kezdődő holdújév-ünnepségek miatt csökkent, így ott a jövő hét emelkedést hozhat. A kikötői benzin- és tüzelőolaj-készletek szintén magasak. A dízelkínálat továbbra is bőséges, de kissé mérséklődik, ami talán segíti a tankereken tárolt mennyiségek mérséklését. Az Egyesült Államok és a Közel-Kelet felől érkező gázolajmennyiség a finomítói felújítások miatt csökkent. A hajózási adatok szerint viszont jelentős szállítmányok haladnak Európa felé. A kereskedők az igények szezonális emelkedésében bíznak.

A dollár 281 körül mozgott, hat és fél forinttal, 2,2 százalékkal kellett kevesebbet adni érte, mint egy hete. Ez felerősíti a benzinárcsökkentési, egyszersmind fékezi a gázolajdrágító hatást.

Az elmúlt egy év során a benzin ára 4,5, a gázolajé 13,5 százalékkal csökkent. Egy havi átlagos, nettó keresetből most 9,3 százalékkal több benzint és 21 százalékkal több gázolajat tankolhatunk, mint egy éve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.