CSOK nélkül nálunk nem megy

Az Európai Unió egészében 3,1 százalékkal, az euróövezetben pedig 2,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak a tavalyi harmadik negyedévben éves összehasonlításban – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán kiadott jelentésében.

Az előző negyedévhez képest az EU-ban 1,3 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,0 százalékkal növekedtek a lakásárak.

A tavalyi második negyedévben az Európai Unió egészében 2,3, az euróövezetben pedig 1,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak, azaz a harmadik negyedévben gyorsult az árak emelkedése, 0,8, illetve 1,2 százalékponttal ugrott meg a drágulás üteme.

Az előző negyedévhez képest uniós szinten nem változott, az euróövezetben pedig 0,2 százalékponttal visszaesett az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben a második negyedévi EU-ban 1,3 százalékos, az euróövezetben pedig 1,2 százalékos növekedés után.

A 28 tagú Európai Unión belül Svédországban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 13,7 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Ausztria következik 9,3, Írország 8,9, Dánia 7,2 százalék drágulással. Magyarország 5,1 százalékos emelkedéssel a tizedik helyen áll.

Négy országban csökkentek az árak. A legnagyobb mértékben, 7,6 százalékkal Lettországban, majd Horvátország jön három, Olaszország 2,3, Franciaország 1,2 százalék mínusszal.

A második negyedévhez képest Máltán 6,2 százalék, Írországban 4,5 százalék, Ausztriában 4,1 százalék, valamint Svédországban és Nagy-Britanniában egyaránt 3,9 százalékkal drágultak a legnagyobb mértékben a lakások. Csökkenést jegyeztek fel hét országban. A legnagyobb mértékűt, 5,9 százalékosat Magyarországon. A sorban a következő Szlovénia 3,5 százalék és Észország 1,9 százalék visszaeséssel.

Az Eurostat statisztikája Görögország adatait nem tartalmazza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.