Csődvédelmet kért Ázsia legnagyobb légitársasága

Csődvédelmet kért kedden a legnagyobb ázsiai légitársaság, a Japan Airlines Corp.

A súlyos adósságterhet cipelő JAL lépése napok óta várható volt. Az igazgatóság kedden hivatalosan megindította a hitelezőkkel szemben védelmet biztosító eljárást, amelynek során a céget az amerikai General Motors (GM) tavalyi esetéhez hasonlóan állami felügyelet alá helyezik és átszervezik. Szerdán a társaság részvényét kivezetik a tokiói tőzsdéről.

A tervek szerint elbocsátanak összesen 15.700 embert, a teljes alkalmazotti létszám 30 százalékát, lecserélik a flotta elöregedett részét és megszüntetnek több tucat gazdaságtalan járatot. Az átalakítás során a JAL folyamatosan működik majd. A cél az, hogy az új, áramvonalasított japán légitársaság 2012-ben már nyereséges legyen.

A cég adósságállománya a tavaly szeptember végi állás szerint 2.300 milliárd jen (25,4 milliárd dollár). Az átszervezést az Enterprise Turnaround Initiative Corp (Etic) állami társaság irányítja, amely befektet 300 milliárd jent a cégbe és egy 600 milliárdos hitelkeretet is biztosít számára.

Az 1951-ben alapított japán nemzeti légitársaságot 1987-ben privatizálták. Azóta több alkalommal szorult állami segítségre, és tavaly a világméretű gazdasági válság nyomán csőd közeli állapotba került. A tavaly márciusban zárult üzleti évben a közel 280 repülőből álló flotta a világ 35 országának 220 városába összesen több mint 50 millió utast szállított.

 

JAL gép Tókióban
A passenger boards a Japan Airlines flight at Haneda international airport in Tokyo January 19, 2010. Japan Airlines Corp (JAL) is set to file for one of the country's largest ever bankruptcies on Tuesday, marking the failure of the former state-owned carrier that once symbolised Japan Inc's international aspirations. REUTERS/Issei Kato (JAPAN - Tags: TRANSPORT BUSINESS EMPLOYMENT IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.