Csődvédelmet kért az egyik legnagyobb amerikai bevásárlóközpont tulajdonos

Csődvédelmet kért hitelezőivel szemben a Growth Properties, a második legnagyobb amerikai bevásárlóközpont tulajdonos.

A pénzpiaci válság egyik legnagyobb áldozatává vált a társaság, amely 200 bevásárlóközponttal rendelkezik 44 amerikai államban. A Growth Properties hónapokon át igyekezett megállapodásra jutni hitelezőivel, de ez nem járt sikerrel.

A társaság 27 milliárd dollár tartozást halmozott fel a korább felvásárlások során, a csődvédelem piaci információk szerint 24 milliárd dollárnyi tartozást érint. A vállalat azután döntött a csődvédelemről, hogy mintegy 2,25 milliárd dollár értékű lejárt kötvény kifizetését követelték tőle, de ennek a cég nem tudott eleget tenni, s megállapodásra sem tudott jutni a kötvények tulajdonosaival.

A General Growth Properties november óta tárgyalt hitelezőivel fizetési haladékról, többek között a Citigroup, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs bankokkal. A csoport csütörtöki közleménye szerint a csődvédelem időszaka alatt kidolgozzák a csoport talpra állítását célzó stratégiai terveket, amelyekben egyebek mellett ingatlanok eladása is szerepel, bevásárló központok bezárása azonban nem áll szándékukban.

Elemzők megjegyzik, hogy a cég fizetésképtelensége gyökeres hatással lesz az ágazatra: konszolidációt indíthat be, az ingatlaneladások pedig még tovább fogják lefelé nyomni az egyébként is alacsony kereskedelmi ingatlanárakat.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.