Csődbe menekült az ETO Park Kft.

Hivatalosan múlt pénteken elindult a Quaestor-botrányban érintett ETO Park Kft. csődeljárása – a hitelezőket értesítő első felhívás a szerdai Népszabadságban jelent meg. A cég adatait elnézve sok reményük nincs arra, hogy viszontlássák a pénzüket.
A Győri Törvényszék végzése szerint március alapján kijelölt vagyonfelügyelőnél, a Pridentum-Pro Tanácsadó Kft.-nél, illetve az ETO Park Kft. „cs. a.” (azaz: csődeljárás alatt) sokatmondó betűivel megbélyegzett cégnél jelentkezhetnek a társaság hitelezői a március 27-től számított harminc napon belül, a követelésüket alátámasztó dokumentumokkal egyetemben.

A legutóbbi mérlegbeszámoló alapján terjedelmes lehet a lista, miután az adatok szerint az ETO Park Kft. kötelezettségállománya 21,84 milliárd forintra rúg. Ebből ráadásul a beruházási és fejlesztési hitelek 18,6 milliárd forintot tesznek ki.

A helyzetet némiképp javítja, hogy többi között a helyi labdarúgó akadémiát, az ETO Park Élményközpontot és a ETO Park Hotelt is – egyelőre – magáénak tudó cégnek mintegy 3,1 milliárd forintnyi követelése is van, igaz ha valamelyik társ-Quaestor cégről van szó, akkor ez hitelezői szemmel nézve nem sokat nyomhat a latban.

Az is kérdéses, hogy a cég vagyona mire lehet elég, hiszen ma Magyarországon épeszű ember nem vesz luxusstadiont, vagy ha mégis, akkor nyakába kell vennie egy komplett futballklubot is. Amellett a jövőképre súlyos árnyat vet az is, hogy a Kft. vagyonát a csődbejelentést megelőző napon zárolta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a Quaestor-károsultak védelme érdekében.

A folyamatosan veszteséges ETO Park Kft. „cs. a.” 1,6 milliárd forintos jegyzett tőkéje hazai viszonylatban magasnak mondható, s a befektetett eszközök értéke is tetemes, hiszen 21,7 milliárd forintról van szó. Ebből az ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok 21,05 milliárdot tesznek ki. E szerint kérdés lehet majd, hogy ez a „felállás" mennyire elégíti majd ki a hitelezőket, ha odáig jutna a folyamat, hogy ezeket a vagyonelemeket piacra kell dobni.

Bizonytalan ugyanis, hogy az ingatlanokat és jogokat mennyiért és főleg kinek lehet értékesíteni. A legfrissebb dokumentumok szerint egyébként az ETO Parkban a csoport anyavállalatának tartott Quaestor Invest Kft. 74,81 százalékkal, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. 25, míg a Győri ETO Kft. 0,19 százalékkal rendelkezik.

A társaság az eljárás megindításáról szóló közleményében hangsúlyozza, hogy a fizetőképesség helyreállítása és az adósságok rendezését célzó programmal kapcsolatban egyezségi tárgyalás is lesz, amelyet a ETO Park Hotelben, május 21-én tartanak 14 órától.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.