Csődbe mentek, de azért gondoltak az utasokra

A Malév sorsára jutott az ­Estonian Air, Észtország nemzeti légitársasága, igaz, kulturáltabb körülmények között, mint 2012-ben idehaza történt. Az utasokat például nem hagyták ott a slamasztikában. De volt más különbség is.

Példának okáért az, hogy a vasárnapi leállásról nem a repülőtéren értesültek az utasok, legtöbbjük már szombaton kapott egy levelet a légitársaságtól, amelyben azt közölték velük, hogy egy másik légitársasággal utazhatnak majd el. Mindenkit, akinek a november 9–11. közötti útra volt jegye, átfoglaltak más járatra.

Aki később repült volna, az decemberben vissza fogja kapni az általa befizetett pénzt. Ez utóbbi ugyan sokaknak nem vigasz, hiszen az utazáshoz alighanem drágább jegyet kell váltaniuk, de mégis arra utal, hogy akik a légitársaság csődjének forgatókönyvét kidolgozták, az utasokra is gondoltak.

Földön maradtak
Estonianair

A csőd okozója az a 85 millió ­euró, amelyet egy európai bizottsági döntés értelmében vissza kell fizetnie a légitársaságnak az észt államnak, amit az utóbbi időkben kapott. A pénz tiltott állami támogatásnak minősült, hiszen benyelték, de semmit nem tettek azért, hogy hosszú távon is életképessé transzformálják a légitársaságot. Vagyis az ok és a következmény ugyanaz, mint a Malév esetében, még a támogatás nagysága is majdnem, éppen csak a kivitelezésben van különbség. Nem kicsi.

Az utasok kímélésén túl fontos, hogy létrehozták a Nordic Aviation légitársaságot, amely egyelőre engedélyek híján más légitársaságoktól bérelt gépekkel üzemel mindaddig, amíg az új cég meg nem szerzi az üzemeltetéshez szükséges hatósági engedélyeket. Az új légitársaság már ma el is indult, egyelőre a szlovén Adria Airways segítségével veszi át az Estonian Air útvonalhálózatát. De besegít a Carpaitair, a BMI Regional és egy kisebb svéd (NextJEt), valamint horvát (Trade Air) cég is. Hát így is lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.