Csődbe ment az Astra

Az Astra Biztosító magyarországi ügyfeleit is kárpótolják az anyacég romániai csődje után – közölte a romániai pénzügyi felügyelet (ASF) tagja, Biró Albin lapunkkal. Az egyik legnagyobb romániai biztosítótársaságot szerdán nyilvánították fizetésképtelenné, miután a céget másfél évi szanálási próbálkozás során sem sikerült egyenesbe hozni.

A magyarországi ügyfelek szempontjából a legjobb az lenne, ha egy másik biztosítótársaság átvenné az Astra portfólióját, de az emberek mindenképp hozzájutnak a pénzükhöz – hangsúlyozta Biró. Két lehetőség van: a romániai biztosítási törvénynek megfelelően az érvényben lévő biztosításokat harminc napon belül felbontják, s a romániai garanciaalap megtéríti a kötvények árát a fennmaradó időszakra, és rendezi a felmerülő kárigényeket is. Vagy a magyarországi ügyfelek kárigényeit a magyar garanciaalap rendezi, majd elszámol a romániai partnerszervezettel – mondta Biró. Utóbbi esetben azonban a magyarországi garanciaalap csak a kötelező gépjármű-biztosítás alapján keletkezett károkat téríti meg.

Az ASF tavaly februárban nevezett ki felügyeleti biztost az Astrához. Miután az elrendelt tőkeemelést a részvényesek csak részben teljesítették, az Astra működési engedélyét visszavonták. Misu Negritoiu, a felügyelet elnöke sietett megnyugtatni az érintetteket: az állami garancialap fedezi a 700 millió lejre (49 milliárd forint) becsült kártérítési kötelezettséget. A garanciaalap az évek során nyolc bedőlt biztosító ügyfeleit kártalanította, minden esetben maradéktalanul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.