Csillagászati magasságban a búzaár

2008 októbere óta nem volt annyira drága a búza, mint most. A Chicagói Terménytőzsdén a szeptemberi szállítású búzáért 2,7 százalékkal kell többet adni, mint a legutóbbi kereskedési napon, miután a hírek szerint Oroszországban megtizedelte a termést az aszály, s emiatt nem marad exportra.

Most 6,79 dollárt kérnek Chicagóban egy bushel búzáért. A kosárnak megfelelő űrmértékegység 36 liternyi búzát takar, azaz nagyjából 39 forintos kilónkénti egységár alalkult ki. Legalább az tudott kaszálni, aki a búza drágulására játszott, ugyanis a gabona tőzsdei ára csak júliusban 38 százalékkal nőtt. Brókerek szerint még két kereskedelmi nap, és a jegyzés átlépi a 7 dolláros lélektani határt.

Ez borítékolható is, hiszen triplájára nőtt az áremelkedésre spekuláló kötések száma az olcsóbbodást remélőkéhez képest. A búza egyébként magával húzza a többi fontos termény, így a szójabab, a rizs és a kukorica árát is. A júniusban még 4,25 dolláros kalászos árrobbanásért az orosz mellett a francia szárazság, és a másik véglet, a termés 17 százalékát tönkretevő kanadai esőzések okolhatók.

A tavalyi idény harmadik legnagyobb exportőrének számító Oroszországban a terméskilátások sokat romlottak, elsősorban a tragikus méreteket öltő aszály miatt. Bár a helyi hatóságok nem tették hivatalossá, de a kereskedők már kész tényként kezelik, hogy az ország valamilyen fokú exportstopot fog bevezetni a hazai ellátás védelmében.

Tavaly az orosz kivitel 17,5 millió tonna volt, a termény globális kereskedelmének 14 százalékát adta. Andrej Saparin, a helyi gabonaunió szóvivője szerint tavaly 62, az idén csupán 45 millió tonnás lehet az orosz termés. És a helyzet tovább romolhat, mert az előrejelzések több heti kánikuláról és az erdő- és gabonatábla-tüzek elszaporodásáról szólnak - írja a Bloomberg

A piacon most tapasztalt lázas felvásárlást is piaci felhozatal drasztikus beszűkülése magyarázza. Ezzel egyidejűleg a tartalékok is egyre csökkennek, a Nemzetközi Gabonatanács felmérése szerint jövő júniusra a mainál 2,5 százalékkal kevesebb, 192 millió tonna búza maradhat a magtárakban.   

 

 

Búzaaratás Ausztráliában. Onnan nem érkeztek még rossz hírek
Búzaaratás Ausztráliában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.