Csillag nélkül is zajlik az élet

A működő hazai szállodák mintegy harmada döntött úgy, hogy csatlakozik a Hotelstars minősítő rendszeréhez. A fogyasztóvédelmi hatóság viszont egyelőre hivatalból nem vizsgálja a szállodák jelölését, annak jogosságát.

Bár a KSH júliusi adatai szerint hazánkban 1024 szálloda működik 59 ezer szobával, ezeknek mintegy harmada döntött úgy, hogy megéri csatlakoznia a Hotelstars minősítő rendszerhez. A legújabb döntésekkel 350-re emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma. Ez szobaszám alapján 40 százalék feletti arányt jelent – írja a Világgazdaság mai száma. Az adatok alapján főleg a budapesti és a keleti régió szállodái aktívak.

A csillagok jogosulatlan használatát korábban a helyi jegyzőnek kellett volna ellenőriznie, most pedig ezt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság bírságolhatna. Az NFH részéről viszont azt közölék a lappal, hogy az elmúlt időszakban hivatalból nem vizsgálták a szállodák jelölését. Ezzel kapcsolatban érkezett bejelentésről egyébként nincs tudomásuk. Ugyanakkor ha ilyen kérelem érkezik hozzájuk, akkor kivizsgálják az ügyet - nyilatkozták.

Az első esetben előforduló jogsértés esetén kis- és középvállalkozások esetén a pénzbírság helyett csak figyelmeztetést alkalmaznak. A szállodák egyébként négy évig használhatják a megszerzett besorolási csillagokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.