Cseh pénzügyminiszter: elkerülhetetlen jövőre a 7 százalékos államháztartási hiány

Elkerülhetetlen, hogy a jövőre az államháztartás rekord nagyságú, 230 milliárd koronás (mintegy 2.449 milliárd forint), GDP-arányosan 7,1 százalékos hiánnyal számoljon - állítja Eduard Janota cseh pénzügyminiszter a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilapban pénteken megjelent interjújában.

A miniszter azután jutott erre a véleményre, hogy csütörtökön tárgyalt a két legerősebb politikai párt - a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) - elnökeivel, akik egyértelműen a tudomására hozták: lehetetlen, hogy az októberi előre hozott parlamenti választás előtt a két párt áldását adja a miniszter által javasolt takarékossági intézkedésekre.

"Mindketten jelezték, hogy véleményük szerint lehetetlen a javasolt takarékossági csomag megvitatása. Nincs más választásom, mint a költségvetés tervezetébe bevenni a 230 milliárdos hiányt" - nyilatkozta Janota.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a dolog komolyan veszélyezteti Csehország kockázati besorolását, amely várhatóan romlani fog. "Ha az ügynökségek látni fogják, hogy a tavalyi 1,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány jövőre 7,1 százalékra emelkedik, akkor az kockázatai besorolásunk átértékeléséhez vezethet" - mutatott rá Janota.

Meggyőződése, hogyha a politikai pártok most, még az októberi választás előtt meg tudnának egyezni a takarékossági intézkedésekben, mintegy 70 milliárd koronával csökkenteni lehetne a jövő évi hiányt.

Június elején Jan Fischer kormányfő még azt közölte, hogy jövőre az államháztartás hiánya a GDP öt százalékának fog megfelelni, azaz 170 milliárd korona (mintegy 1.808 milliárd forint) körül lesz.

A pénzügyi tárca várakozásai szerint a cseh államháztartási hiány az idén eléri a GDP 4,5 százalékát. +++

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.