Cseh kézbe kerül a Globus húsrészlege

A cseh Hamé megvette a Globustól azt a húsfeldolgozó részlegét, amelynek bezárásáról nemrég döntött a francia kézben lévő cég. Az még nem tudott, hogy gyártani is akar-e itt a cseh társaság, vagy csak a márka kell neki.

Megvette a magyar Globus élelmiszeripari csoport húsfeldolgozó részlegét a cseh Hamé élelmiszeripari csoport - közölte a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai lap pénteken. A tranzakció árát a felek közös megállapodás alapján nem hozták nyilvánosságra. információink szerint a vevő és az eladó a jövő héten kíván az ügylet részleteiről beszámolni. Korábbi magyar sajtóinformációk szerint az üzlet a Globus-márka hústermékekre való használatára szólt.

Globus konzervek egy közértben
Globus konzervek egy közértben

 A Globus évi forgalma mintegy 20 millió euró, amiből a húsfeldolgozó részlegre nagyjából 20 százalék jut. A húsfeldolgozó részleg eladása a válsággal sújtott Globus átszervezésének része. A francia kézen lévő Globus március közepén végleg befejezte budapesti Maglódi úti gyárában húsos termékeinek gyártását. Ezzel egy újabb patinás magyar termék, a Globus májkrém tűnt el a piacról, ráadásul a gyár kétszáz dolgozójának is új állás után kell nézni.

A dél-morvaországi székhelyű Hamé csoportnak már működik Magyarországon leányvállalata, a Hamé Hungaria, amelynek a forgalma tavaly 11 százalékkal nőtt. Értesüléseink szerint a Hamé ezzel a tranzakcióval megkétszerezheti vagy megháromszorozhatja magyarországi forgalmát. Ugyanakkor megmutatkozott az is, hogy a válsággal sújtott piacon is lehet sikeres üzleteket kötni", idézte a Hospodárské Noviny a Redbank pénzügyi tanácsadó társaság szakértőjét, Radek Achmiedet.

A Hamé a legnagyobb cseh élelmiszeripari csoport. A holding fő része a Hamé részvénytársaság, amely 1992-ben a Biofruct Babice állami vállalat privatizációjából jött létre. A Hamé tavaly az izlandi Nordic Partners csoport tulajdonába került.A Hamé tavaly rekord forgalmat bonyolított, több mint 5 milliárd euró értékben. Külföldön Magyarországon kívül Romániában, Oroszországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Szlovákiában is van leányvállalata. Termékeit több mint harminc országba exportálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.