Cséfalvay: kedvezően reagálhatnak a hitelminősítők

Optimista azzal kapcsolatban az NGM államtitkára, hogy a kormány lejárat előtt visszafizeti az IMF-kölcsönt. Cséfalvay Zoltán legalább is arra a kérdésre, hogy számít-e a hitelminősítők reagálására pozitív választ adott az Inforadióban.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány lejárat előtt visszafizeti az 2008-ben felvett IMF-kölcsönt Cséfalvay Zoltán a nemzetgazdasági minisztérium stratégiai államtitkára az Inforádió Arénában című műsorában azt mondta, nem vár azonnali piaci reakciókat. Arra a kérdésre, hogy számít-e arra, hogy a hitelminősítők reagálnak erre a lépésre, Cséfalvay Zoltán pozitív választ adott.

Mint emlékezetes a kormány korábbi döntése értelmében Magyarország augusztus 12-éig visszafizeti a teljes IMF hitelt, 2,2 milliárd eurót. A Magyar Nemzeti Bank már visszafizette a Valutaalap felé fennálló hitelét, 721 millió eurót. Ezzel kapcsolatban Cséfalvay Zoltán kiemelte: ez jelzi azt is, hogy a magyar költségvetés helyzete rendben van.

A jövő évi költségvetés körvonalai augusztus végén - ősz elején láthatók majd - vélekedett Cséfalvay Zoltán. Hozzátette, hogy a stabilitás - tehát az adósság csökkentése és a 3 százalék alatti költségvetési hiány biztosítható, de tovább kell vinni a foglalkoztatást bővítő programokat is. Arra a kérdésre, hogyha a költségvetés engedi, a kormány mozgósítana-e új eszközöket, Cséfalvay Zoltán azt válaszolta, ezzel meg kell várni a szeptember 30-át - addigra kell összeállítani a költségvetési tervet.

Cséfalvay Zoltán beszélt arról is, a beruházási szint szerinte az uniós átlagnál nem sokkal alacsonyabb Magyarországon. Az államtitkár ezzel arra a kérdésre válaszolt, hogy a beruházási kedv változhat-e jövőre.

Kiért arra is, hogy a rendszerváltás óta tavaly fordította a legtöbb pénzt kutatásra és fejlesztésre Magyarország. A bruttó nemzeti össztermék 1,29 százalékának megfelelő ráfordítás a kormányzati politikából és abból áll össze, hogy a vállalkozások - főleg a nagyvállalatok - felismerték a kutatás-fejlesztés fontosságát. Az államtitkár hangsúlyozta: a legfontosabb feladat segíteni a vállalkozásokat abban, hogy az ötlettől eljussanak cégük felépítéséig és termékük előállításáig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.