OTP: szakított Urbán és Csányi

Nem sok időt töltött el Csányi Sándor mellett Urbán László. A Spéder Zoltánt követő vezérigazgató-helyettes távozik a hitelintézettől.

Távozik az OTP Banktól Urbán László vezérigazgató-helyettes, közös megegyezéssel július 31-i hatállyal, "az egységes menedzsmentszemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt" - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Urbán László igazgatósági tagsága is megszűnik, és lemond valamennyi, a társaság érdekeltségeiben viselt pozíciójáról.

A közlemény szerint az OTP Bank Nyrt. stratégiai és pénzügyi divíziójának vezetésével - amely magában foglalja a befektetői kapcsolatok irányítását is - 2009. augusztus 1-jei hatállyal Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója Bencsik Lászlót bízza meg, akit a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevez ki. Bencsik 2003 óta dolgozik az OTP-nél, eddig a startégiai divízió controlling és tervezési területét irányította ügyvezető igazgatóként. Kinevezésével ismét csak olyanokból áll a bank felső vezetése, akik korábban már töltöttek be szerepet a ranglétra alacsonyabb posztján is.

Urbán László 2007 januárjában lett az OTP "alvezére". Ekkor távozott a pénzintézettől Spéder Zoltán, aki Csányi Sándor mellett meghatározó embere volt a bankcsoport felívelésének. Igaz, Urbán nem léphetett teljesen Spéder örökébe: a bank alelnöki "címét" a törzskari divíziót vezérigazgató-helyettesként irányító Pongrácz Antal nyerte el.

Urbán a Fidesz egykori pénzügyminiszter-jelöltje, a Princz Gábor utáni időkben dolgozott a már állami tulajdonban lévő Postabanknál. Nem értett egyet azzal, hogy az államosított és konszolidált pénzintézetre az OTP egyedüli esélyesként adhatott be ajánlatot - ezért Amerikába ment a Citigrouphoz. (Végül az OTP drágállotta a Postabankért az állam által kért összeget). Urbán hazatérve a Járai Zsigmond irányítása alatt álló Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója lett, majd még Simor András jegybankelnöki kinevezése előtt igazolt át az OTP-hez.

Urbánnak tavaly ősszel volt egy szerencsétlen nyilatkozata, amikor a válság kellős közepén egy bécsi konferencián azt mondta, hogy az OTP túlélő üzemmódra vált. Az ott elmondottak ugyan szakmailag megalapozottak voltak, de a kommunikációs baki alighanem nagy feketepontot jelentett Urbánnak. Azt máig nem tudni, van-e összefüggés a bank részvénye ellen indított spekulációs támadás, és a mondat között, de tény: Soros György alapja az októberi nyilatkozatot követően egy nappal indította el a bankpapírok drasztikus áresését magával hozó akciót.

A sors iróniája, hogy az OTP részvénye éppen ma kóstolta meg ismét a négyezer forintos szintet, és végül csaknem 4 százalékos erősödés nyomán 3999 forinton zárt.

 

Urbán László vezérigazgató-helyettes, közös megegyezéssel távozik az OTP-től
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.