Csányi Sándoréké a KITE egy része

Kiderült, kié lett az ország legnagyobb agrárintegrátor vállalata, a KITE Zrt. Az OTP Bank bejelentette, hogy megszerezték a mezőgazdasági cég közel 47 százalékát.

Kiderült, kinek az érdekeltségi körébe került az ország egyik legnagyobb agrárintegrátor cége, a KITE Zrt. Az OTP Bank ugyanis pénteken az Budapesti Értéktőzsde oldalán bejelentette, hogy az Inga Kettő Kft.-n, az Összehangoló Kft.-n, a Stabilizáló Kft.-n és a Bank Center No. 1. Kft.-n keresztül 46,69 százalékos közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik a KITE Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt.-ben. Ezzel nyilvánvalóvá vált, amit eddig is tényként kezelt a piac, hogy a vállalkozás Csányi Sándor holdudvarába került.

Az eddig vezető út azonban egyáltalán nem volt egyenes. Az ország egyik legnagyobb és legbefolyásosabb agrárintegrátor vállalkozásának tulajdonjogáért tavaly ősszel tört ki a harc. A felszínen az egyik leggazdagabb magyar, Bige László és a KITE egyik középvezetője, Guba Sándor csapott össze.

Bige László igyekezete érthető volt, hiszen a 2012-ben 200 milliárd forintos éves forgalmat és 3,5 milliárd forintos eredményt elérő KITE-t a legnagyobb hazai műtrágyaszállítóként szokás emlegetni, míg az üzletember érdekkörébe az a péti Nitrogénművek Zrt. tartozik, amely Magyarország legnagyobb műtrágya-előállítója. A nagyvállalkozó tulajdonában lévő péti Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám a cél előtt nem sokkal összeomlott a terv, mert képbe került Guba Sándor, az integrátor egyik középvezetője.

Azon a taggyűlésen, ahol az KITE tulajdonrészének adásvételi ajánlatáról kellett volna dönteni, Guba Sándor jogi képviselője bejelentette: a regionális igazgató – elővásárlási jogával élve – ráígér a Nitrogénművek által kínáltakra. (Ennek az ügyletnek a része volt többi között a dolgozók és a menedzsment pakettjét összefogó Stabilizáló Kft. és az Összehangoló Kft. megszerzése.) Ezt el is fogadta a tagság.

A Nitrogénművek ezek után több, éles kritikát is megfogalmazott Guba Sándor ajánlatával kapcsolatban. Sőt, jelezte: ha nem a tervei szerint alakul az ügylet, akkor azokkal szemben, akik a regionális vezető ajánlatát fogadják el jogi lépéseket indít.

Gazdasági körökben azért is keltett komoly meglepetést Guba lépése, mert az KITE összességében 81 százalékos részvénycsomagjának a megvásárlása – az általa megjelölt árfolyamon – egy 23 milliárdos üzlet volt. Ráadásul nem is a levegőbe beszélt, hiszen ügyvédje számláján az említett összeg rendelkezésére is állt. Erről lapunknak jogi képviselője, Imre András azt mondta: saját forrásból és kölcsönökből áll össze. Azt, hogy utóbbit ki biztosította, nem árulta el lapunknak. E körülmény miatt sejtette az ellenoldal Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját a háttérben, valahol Guba Sándor mögött.

A jogi lépésekkel való fenyegetőzések ellenére az adásvétel lefutott, s Guba Sándor lett a cég tulajdonosa. Miután ez megtörtént, a KITE első közleményében sietett közölni, hogy „a jövőben stratégiai megállapodások megkötésével kívánja erősíteni pozícióit.” Az elsőt pedig mindjárt az OTP Bank Nyrt.-vel tető alá is hozták. Búvár Géza, a KITE vezérigazgatója akkor arról beszélt, hogy a megállapodás erősödő pénzügyi hátteret, bővülő bel- és külpiaci üzleti lehetőségeket jelent a KITE Zrt. és partnerei számára, hozzájárulva az agráriumban betöltött szerepük további növekedéséhez. Ezek után hosszas csönd következett, amelyet az OTP Bank mostani közleménye tört meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.