Csányi: az OTP kész az áldozatvállalásra

Elemi érdeke az OTP Banknak, hogy a makrogazdaság és a költségvetés tartósan jó pályára álljon - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjújában.

"Én egy kicsit másként látom a helyzetet (mint mások a bankszektorban), s még azt is el tudom fogadni, hogy a bankoknak is kell áldozatot hozniuk" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató a bankadóval kapcsolatos kérdésre.

A bankadó összege az idei évre rögzített, a jövő évi felhasználásában azonban még van mozgástér - jelezte az OTP vezetője. Megjegyezte azt is, hogy a kormány úgy hozta meg döntését, hogy előtte nem konzultált a bankszövetséggel.

"Ugyanakkor belátom, nem nagyon volt más választás" - jelezte a bankvezér. Csányi emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány és az IMF megállapodása októberben jár le, addig van idő a tárgyalásra. "Nem látok okot a túlzott aggodalomra" - tette hozzá.

Az OTP Bank jövőjével kapcsolatban az elnök-vezérigazgató elmondta: szerencsére az OTP-nek még remek terjeszkedési lehetőségei vannak, így a növekedési potenciálja is jó. Ezért a bank számára valóban életbevágó, milyen pályára áll a magyar gazdaság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.