Csányi: Az OTP az uniós bíróságig is elmegy

Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria jogegységi döntését jogszabályba foglaló devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.
Csányi Sándor a Prima Primissima jelölteket bejelentő budapesti sajtótájékoztatót követően nyilatkozott.

A Fővárosi Törvényszék augusztus végén különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit. Csányi Sándor jelezte: ezek a formai okok nem voltak pontosan meghatározva, ami álláspontja szerint szintén tisztességtelen volt.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP Bank a perrel érintett teljes szerződésállományáról, körülbelül 120-130 ezer szerződésről próbálja majd bebizonyítani a Fővárosi Törvényszéken, hogy az abban foglalt feltételek tisztességesek voltak.

Csányi Sándor arra a kérdésre, hogy mit vár az OTP kontra magyar állam devizahiteles tárgyalásokon az eddigi törvényszéki döntések tükrében, kifejtette: az OTP a mindenkori jogszabályoknak megfelelően járt el, és ha e szerint vizsgálják a bank és az ügyfelek között kötött szerződéseket, akkor "nem találhatnak kifogást".

Más kérdés, hogy a Kúria döntése olyan feltételeket támasztott utólag ezekkel a szerződésekkel szemben, amelyek korábban nem voltak ismertek, ennek következtében pedig nem is voltak betarthatóak - fűzte hozzá. Csányi Sándor szerint tisztességtelen utólag előírni olyan feltételeknek való megfelelést, amelyek korábban nem voltak ismertek.

Csányi Sándor elmondta, hogy kereseti kérelmükben javasolták a Fővárosi Törvényszéknek, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához, sőt ha az OTP számára kedvezőtlen ítélet születik, "akkor mi magunk is próbálunk ezekhez a fórumokhoz fordulni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.