Jobban megéri a házszigetelésbe beruházni, mint Paksba

Az összes magyar családi házat újra lehetne szigetelni Paks árának feléből, azaz 1,6 ezer milliárd forintból, kétszer annyi energiát takarítva meg ezzel, mint amennyit Paks II termelne - állítja a szigetelőanyagokkal foglalkozó Knauf Insulation (KI) vállalat.

Az országban lévő mintegy 2,5 millió „G" és „F" energiahatékonyságú családi ház „A" besorolásúvá fejlesztését már 64 milliárd forintból el lehetne indítani. A vállalat elképzelése szerint a felújításokat a panelprogramhoz hasonlóan három forrásból lehetne finanszírozni: egyharmad rész állami támogatás, egyharmad rész kedvezményes lakossági hitel és egyharmad önrész fedezné.

A KI számításai szerint ugyanis egy átlagos családi ház szigetelése 2,5 millió forintba kerülne, ebből 1,3 millió forintot tenne ki az anyagköltség, 700 ezret a munkaköltség illetve 540 ezer forint lenne a beruházás áfaköltsége. A teljes összeg harmadát kitevő önrész 838 ezer forintra jönne ki, ami a vállalat szerint két év alatt megtérül. A felújítások után ugyanis felére csökkenne a családi házak fűtésre fordított energiaigénye és károsanyag-kibocsátása. A KI szerint ha évente 100 ezer házat látnának el korszerű szigeteléssel, a teljes rekonstrukció 25 évig tartana.

Jelenleg Magyarország 10 milliárd köbméteres éves földgázfogyasztásából 2,6 milliárdot tesznek ki a családi házak fogyasztása.  Eközben a házak 8,75 millió tonna szén-dioxidot bocsátanak ki. A KI által felvázolt program szerint a felújítások felére csökkentenék mind a családi házak energiaigényét, mind pedig a károsanyag-kibocsátást.

A vállalat példaként német számokat hoz: Németország 2010-ben 1,4 milliárd euróval támogatta a lakosság ingatlanjainak komplex energiahatékonysági fejlesztéseit. E támogatás révén 340 ezer új munkahelyet hozott létre, 5,4 milliárd euró adóbevétel többletet generált, ráadásul a német költségvetés 1,8 milliárd eurót spórolt a munkanélküliségi járadékokon is, vagyis bevételként több mint ötszörösét realizálta a kifizetett összegnek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.