Csak minden hetedik kisiskolás jut naponta ingyentejhez

Folytatódik a már hosszú múltra visszatekintő iskolatejprogram. Ennek révén uniós és nemzeti támogatással szeretnék a mintegy 760 ezer általános iskolást tanítási napokon 2 deci tejhez vagy ezzel egyenértékű tejtermékhez juttatni, ugyanis csak minden hetedik gyermekhez jut el a tej.

Amint a Tej Terméktanácsnál (TT) megtudtuk, 2011-ben már a tavalyi duplája, 800 millió forint nemzeti támogatás jut az iskolatejprogram támogatására. Korábban ennek az összegnek csak a felét folyósították, de ez kevésnek bizonyult az iskolatej népszerűsítéséhez, ugyanis csak 110–130 ezer kisiskoláshoz jut el rendszeresen a tej. Idéntől változás az is, hogy a feldolgozók hamarabb juthatnak a pénzükhöz, ugyanis most már előfinanszírozást vállalva közvetlenül szerződhetnek az iskolákkal és a kifizető ügynökséggel. Rövidítették az elszámolási és ügyintézési határidőket, amire azért volt szükség, mert pél­dául a januári szállításért legkorábban április közepén fizetett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

– Az uniós rendelet ennél jóval tágabb tejprogram megvalósítását is támogatná, s összesen 11 millió ­eurót kapnánk, ha minden óvodás, általános és középiskolás kapna naponta egy pohár tejet – állítja Mélykúti Tibor, a TT alelnöke. Igaz, ekkor a nemzeti hozzájárulás sem 800 millió, hanem hatmilliárd lenne az általános iskolásoknak jutó tej százszázalékos támogatása mellett. A támogatás segítségével tanítási napokon 55,20 forint értékben 2 deci tejet oszthatnak szét az iskolások között. A programban adható ízesített tejkészítmény: kakaós tej vagy ömlesztett sajt is.

A támogatás mértéke az intézményfenntartó székhelye szerint változik. A rendkívül bonyolult elszámolási rendszerben a településeket adóbevételük és hátrányos helyzetük figyelembevételével a rendelet három csoportba sorolja, ami alapján 20, 50 vagy 100 százalékos támogatást kaphatnak az iskolatejprogramra. A gyakorlat azt mutatja, hogy leginkább a hátrányos helyzetű térségek élnek a lehetőséggel, a legtöbb tejigénylő az ebbe a körbe tartozó mintegy 1700 településen található. Másutt az önkormányzatok vagy a szülők nem tudták vagy nem akarták kipótolni a hiányzó részt.

Mélykúti Tibor úgy véli, hogy a program még mindig szárnyaszegett, hiszen az iskolák vezetése, a pedagógusok és az önkormányzatok sem mindig érdekeltek abban, hogy éljenek a lehetőséggel. A TT információi szerint a gyermekek csak mintegy tíz százaléka kapott naponta egy pohár tejet ingyen. Az új szakminisztériumi rendelettel ez a kör bővülhet, ugyanis 2011-ben az intézményfenntartókon túl azok a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást, akik vállalják az előfinanszírozást.

A visszajelzések szerint vannak olyan tejfeldolgozók, akik megfelelő piaci lehetőséget látnak a programban: ha teljesen kihasználhatnák az unió által biztosított lehetőséget, akkor évente 60 millió liter tejnek jelentene piacot az iskolatejprogram, szemben a mostani ötmillió literrel.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.