Csak ködös vágyálom az egymillió munkahely

Idén február–áprilisban sem változott a munkanélküliek aránya tavalyhoz képest. Továbbra is félmillióan vannak állás nélkül.

Idén február-áprilisban a munkanélküliek létszáma 496 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán, hozzátéve, hogy a férfiak munkanélküliségi rátája az előző évhez képest nem változott, a nőké 0,4 százalékponttal emelkedett.

A munkanélküliek 496 ezer fős létszáma 15 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,5 százalékos értéke 0,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit (a változás a mintavételi hibahatáron belüli) – áll a KSH közleményében.

A munkanélküliek 15,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,3 százalékos munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

NGM: folyamatosan emelkedik a foglalkoztatás.

A változatosság kedviért sikerként könyveli el a Matolcsy-tárca a foglalkoztatási adatokat az MTI-hez eljuttatott közleményében. Szerintük a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb munkaerő-piaci statisztikája alapján a 2012. február-áprilisi időszakban immáron 21. alkalommal emelkedett a foglalkoztatottak száma éves összehasonlításban.

 A 15-74 éves korcsoportban 1,4 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma 2011 február-áprilisához képest, így e korcsoport foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakában mért 48,9 százalékról 49,7 százalékra emelkedett.A 15-64 éves korosztályban szintén dinamikus, 1,3 százalékos létszámbővülés volt megfigyelhető éves viszonylatban - írja a közleményben a tárca.

  Hozzáfűzik: a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 27 ezren voltak foglalkoztatottak, 21,2 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában, míg a nők esetében a foglalkoztatottak száma 1 millió 749 ezer főre bővült.
Korcsoportos bontásban a foglalkoztatotti ráta a legjobb munkavállalási korúak (25-54 éves) esetében 1,5 százalékponttal, míg az 55-64 évesek körében 0,4 százalékponttal javult.

Elemzők: stagnálás várható

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli: várakozásaik szerint csökkent 11,5 százalékra február-április átlagában a munkanélküliségi ráta a január-márciusi 11,7 százalékról, míg minimálisan emelkedett az egy évvel ezelőtti 11,4 százalékhoz képest.

A szakértő szerint teljesen megfelel a szezonalitásnak, hogy a foglalkoztatottak száma mintegy 20 ezerrel nőtt az előző három havi átlaghoz képest, míg több mint 52 ezerrel nőtt egy év alatt, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően.  Suppan Gergely szerint az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőben tovább nőhet az aktívak száma.

Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség - vélekedik a szakért

Hozzátette: a nyári hónapokra 10,6 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, az éves átlagos munkanélküliség – valamivel magasabb foglalkoztatás mellett – a tavalyival egyezően, 11 százalékos lehet.

 Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. foglalkoztatáspolitikai kutatásvezetője is úgy vélekedett, hogy 2012-ben nem várható a munkanélküliség csökkenése, így éves átlagban 11 százalék lehet az állástalanok aránya. Kifejtette: a szerdán közölt munkanélküliségi adatok alapján nagyjából stagnálás látszik, e mögött pedig egy belső átrendeződés van.

A szakértő elmondta, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája emelkedett, mivel a stagnáló munkaerő-kereslet mellett ugyanannyian keresnek munkát, miközben az idősebb korosztályból többen dolgoznak a nyugdíjrendszerben történt átalakítások - kedvezményes nyugdíjba vonulási formák megszüntetése - miatt.   Adler Judit szerint az év egészében akár csökkenhet is a foglalkoztatottak száma, amelyet a közmunkaprogramok korrigálhatnak.Utóbbi kapcsán hozzátette: hogy míg a versenyszférában "szolidak" az eredmények a foglalkoztatás bővülése szempontjából, addig a közmunkaprogramokba bevontak száma dinamikusan emelkedett.

A K and H Alapkezelő szerdai közleményében Horváth István befektetési igazgató is úgy vélekedik, hogy a munkanélküliségi ráta csökkenése leginkább a közmunka programok tavaszi felfutásának, illetve szezonális hatásoknak köszönhető, nem pedig a versenyszféra javulásának.

"Így a mostani pozitív adat nem változtat az összképen, hogy a hazai gazdaság egyik szektorában sem várható számottevő növekedés: a vállalati szektorban a nagy autóipari beruházások által generált foglalkoztatottság bővülés pozitív hatását a folyamatos leépítések kioltják, miközben a kormányzati szektorban továbbra is létszámstop van érvényben" - mondta a szakértő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.