Csak az ég tudja, mekkora az állam vagyona

A rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem tudni pontosan, hogy mekkora az állam vagyona - mondta Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Az ÁSZ főigazgatója emlékeztetett arra: a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló számvevőszéki jelentésben hangsúlyozták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. úgy látta el a rábízott állami vagyon kezelésével kapcsolatos feladatait, hogy nem rendelkezett  szabályos, pontos és teljes körű vagyonnyilvántartással.

Az állam úgynevezett üzleti vagy vállalkozói vagyona könyv szerinti értéken 12 900 milliárd forint, a szakértői becslések szerint viszont 42 800 milliárd forintot ér - mondta Lóránt László. Az önkormányzati alrendszerben is nagy a bizonytalanság - tette hozzá. Az önkormányzati vagyon értéke jelenleg 11 300 milliárd forintra tehető, öt évvel ezelőtt viszont csupán 3 000 milliárd volt. A hatalmas különbség annak a következménye, hogy öt éve 0 és 100 forint között volt számon tartva 550 ezer jószágtest (telekkönyvi egység) értéke, azóta pedig - egyebek között az ÁSZ nyomására - újra értékelték és nyilvántartásba vették a vagyont - mondta Lóránt László a beszélgetésen, amelyen a budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének új, állami ingatlangazdálkodással foglalkozó képzési programját mutatták be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.