Csak átmenetileg lélegeztek fel a biomasszások

A Biomassza Erőművek Egyesülése örömmel értesült Lázár János frakcióvezető által beadott indítvány visszavonásáról, amely a magyarországi biomassza erőműveket ellehetetlenítette volna. Ugyanakkor a felmerült újabb javaslatok kapcsán továbbra is hasznosnak vélik a szélesebb körű egyeztetést - derül ki az egyesület közleményéből.

A Parlament hétfőn szavazott 'Az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz beadott módosító indítványokról. Ennek keretén belül a Biomassza Erőművek Egyesülése által is erősen kritizált, és szakmailag megalapozatlannak tartott, Lázár János által benyújtott javaslatot. végül a benyújtó visszavonta. Ezáltal lehetőség nyílhat az iparág számára a szakmailag megalapozott javaslatok megtételére, amelyet reményei szerint a kormányzat a további jogalkotási folyamatban figyelembe is vesz.

Az Egyesülés tagjai szerint, ahhoz, hogy a Nemzeti Cselekvési Tervben megfogalmazott vállalásoknak Magyarország eleget tudjon tenni, mindenképpen szükséges lenne a szakmai szervezetek bevonása is a jövőben a döntéshozatali mechanizmusokba. „Az ebben az iparágban eltöltött több évtizedes tapasztalatot szívesen bocsátjuk a kormányzat rendelkezésére, mivel véleményünk szerint nem csupán az iparág, de a döntéshozók érdeke is egy ilyen kapcsolatban rejlő tudás kiaknázása" - mondta Péterffy Attila, a Biomassza Erőművek Egyesülésének elnökségi tagja.

Mindemellett az említett jogszabálytervezet jelen állásából kiolvasható, hogy a kormányzat előtt még komoly munka áll, amelyhez - a BEE reményei szerint - a következő hónapokban a szakmai szervezetekkel is egyeztetni kívánnak az illetékesek a részletes szabályok, rendeletek megalkotása előtt.

„Ha szakmai alapokon nyugszik, tehát a fogyasztók, a szolgáltatók, és a termelők érdekét is figyelembe veszi a majdan kidolgozandó új szabályozás, akkor egyértelműen van jövője a biomassza alapú energiatermelésnek a megújuló energiaforrások között" - mondta Péterffy Attila.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.