Nagyot javult a külkereskedelmi egyenleg

Januárban 461 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg egyenlege – tette közzé a KSH szerda reggel.

Az export euróban számított értéke 2,8 százalékkal bővült, az importé viszont változatlan volt.

A mostani januári adat a 2010 és a 2011 évi 430 millió euró körüli eredményeket "idézi". Az azt követő időszakban a külkermérleg egyenlege jóval alacsonyabb volt, 2012-ben 246 milliárd, míg tavaly 274 milliárd eurót tett ki. 

A külkereskedelmi mérleg többlete ezek alapján tehát 188 millió eurós javulást mutatott 2013 azonos időszakához képest. 2014. januárban első becslés szerint a kivitel értéke 6,6 milliárd eurót (1993 milliárd forintot), a behozatalé 6,1 milliárd eurót (1852 milliárd forintot) tett ki. Azaz éppen arra vezethető vissza a növekedés, hogy az import növekedésének dinamikája messze elmaradt export 2,8 százalékos bővülésétől, ami azért nem mondható túlságosan szép mutatónak. 

A januári kivitel 80, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője kiemelte: a várakozásoknál jóval több a januári külkereskedelmi többlet.
A szakember szerint az import minimális visszaesése a belső kereslet, így a háztartások fogyasztásának és a beruházások élénkülésének ellenére következett be. A behozatal csökkenését feltehetően leginkább a javuló cserearányok, az alacsonyabb gáz- és áram importárak, valamint az enyhe tél miatt visszaeső energia-behozatal okozták - közölte.

Az elemző úgy véli, hogy az idén a külső, ezen belül is az európai kereslet várható javulása, valamint az érdemben felfutó autógyártás ellensúlyozhatja a belső kereslet élénküléséből valószínűsíthető importnövekedést. Így a külkereskedelmi többlet 7,5 milliárd euróra nőhet a tavalyi 7 milliárd euróról - hangsúlyozta.

A magas külkereskedelmi többlet középtávon stabilizálhatja a forint árfolyamát, nem várható nagyobb mértékű gyengülés - tette hozzá Suppan Gergely.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a vártnál nagyobb januári külkereskedelmi többlet oka az export növekedése, illetve az import kisebb csökkenése. A szakértő úgy látja, hogy az alaphelyzet változatlan, továbbra is az autógyárak termelésének bővülése "húzza" az exportot. Az import viszont nem nőtt, ami arra utal, hogy a belső kereslet januárban nem emelkedett jelentősebb mértékben - mutatott rá.

Az elemző szerint, ha a lakossági fogyasztás és a beruházások beindulnak, akkor ebben az évben valószínűleg alacsonyabb lesz a külkereskedelmi mérleg többlete a tavalyinál, számottevő romlásra azonban nem számít. Az export az autógyárak miatt stabilan jól fog teljesíteni, így minden attól függ, hogy a belső kereslet mennyire indul be az idén - fogalmazott Nyeste Orsolya, hozzátéve, hogy a külkereskedelmi többlet csökkenése várhatóan lassú folyamat lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.