Clinton: hibáztam én is, de a válságról Bush tehet!

Bill Clinton volt amerikai elnök úgy nyilatkozott a hétvégén az ABC News hírtelevíziónak: rossz tanácsokat kapott annak idején pénzügyminisztereitől a származékos papírok szabályozásával kapcsolatban, és hibázott, hogy megfogadta azokat.

Clinton - aki 1993-től 2001-ig vezette a Fehér Házat - azt mondta: mindhárman tévedtek ezen bonyolult értékpapír piaci konstrukciók természetét illetően. Kifejtette: Robert Rubin és Larry Summers is rossz tanácsokat adott neki. Azzal érveltek ugyanis, hogy ezek a piaci eszközök meglehetősen drágák, csak a befektetők egy szűk köre fogja azokat vásárolni, és nem lesz szükség extra védelemre vagy átláthatóságra.

Clinton szerint ez az érvelés először is ott hibázott, hogy "időnként a nagy vagyonú emberek is csinálnak hülyeségeket és átláthatóság nélkül teszik". A volt elnök azt mondta: abban is tévedett, hogy nem értette meg, milyen következményekkel jár, ha a származékos piac leromlik. Még akkor is, ha csak a befektetők kevesebb mint 1 százaléka vásárol ilyen papírokat, akkora összegről van szó, hogy ha azok bedőlnek, akkor hatással lehetnek az összes többi befektetésre és az ország egész lakosságára - mondta.

Sajnálkozva beszélt arról, hogy nem igyekezett megregulázni a származékos piacot, de hozzátette: ebben a kongresszusi ellenzék, a republikánus többség bizonyára meggátolta volna. "De legalább megpróbálhattam volna, ebben hibáztam" - fogalmazott.
Bírálta ugyanakkor utódát, George Bush elnököt, amiért kormánya visszafogta a pénzügyi szektor felügyeletét. Azt mondta, Bush jelentősen meggyengítette a tőzsdei felügyeletet (SEC) és a pénzügyi piaci ellenőrző mechanizmusokat. Clinton szerint az utóbbi évek pénzügyi katasztrófája jórészt megelőzhető lett volna, ha Bush nem bocsátja el az általa kinevezett felügyelőt a SEC éléről.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.