Célegyenesben az M43-as

Megkapják az autósok az M43-ast: a sztráda 47-es úti csomópontig vezető első kilométereit, és a Makót elkerülő szakaszt előreláthatólag októberben főútként ideiglenesen forgalomba helyezik.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleménye szerint az épülő M43 autópálya első szakasza augusztusban elkészült, szeptemberben pedig a műszaki átadás-átvétel is befejeződött. A szakaszt várhatóan októberben főútként helyezik ideiglenesen forgalomba.

Az M43 második szakaszán épül a Móra Ferenc híd. A mederhíd bal parti ágát az állványon megépített hídvéggel, és egyben a bal ártéri híddal összekapcsoló elem elkészült. A bal parti hídágon elkészült a meder feletti zárózömöt megelőző elem is. A jobb parti hídágon szintén elkészült a part felőli zárás, és a hó végéig elkészül a zárózömöt megelőző meder feletti elem is. A következő lépés ezután a meder feletti zárózöm megépítése, vagyis ekkor zár össze a meder felett a híd.

A szegélyépítés megkezdéséhez a már hozzáférhető részeken elkészült a pályalemez szigetelése a szegélyek alatt, valamint folytatódott az acélszerkezet festése. A jobb parti ártéri hídon elkészültek a szegélyek, befejeződött a festés és a teljes pályalemez szigetelése, hamarosan pedig elkészül a szigetelést védő öntött aszfalt is a teljes felületen. A bal parti ártéri hídon hamarosan befejeződik a szegélyépítés és a külső festés.

A kishidak közül két műtárgy elkészült, a többi hídon folytatódtak a befejező munkák, például a rézsűburkolások, surrantók építése, aszfaltozás, korlátok építése.

A második szakasz útépítési munkálatai a kezdő szelvénytől a 47-es úti csomópontig befejeződtek, elkészült a 47-es számú útnál az ideiglenes végcsomópont kialakítása is. Az érintett szakaszt októberben helyezik ideiglenesen forgalomba.

A 47-es út utáni területen szeptemberben a beton burkolat alaprétegének építése, és annak előkészítő munkálatai zajlottak, a Tisza-híd utáni területen pedig már az aszfalt kötőréteg is megépült. Folyamatosak ezen kívül az átalakító földmunkák és befejező munkák. A hónap során az üzemi hírközlési hálózat alépítményének kivitelezése és a vadvédő kerítés építése megfelelő ütemben zajlott, a vízépítési munkák hamarosan befejeződnek.

Az M43 harmadik szakaszán augusztusban az autópálya burkolata épült: elkészült a pályaszerkezet alaprétege, valamint a beton alap- és aszfaltrétegek, a kopóréteg készítése pedig hamarosan befejeződik. A hidakon jelenleg a szigetelés védőrétegek készülnek, a munkálatok hamarosan befejeződnek.

Folyamatosak voltak a vízépítési munkák is. Az üzemi hírközlés alépítményi munkái elkészültek, a kivitelező a felépítményi munkákat végzi. Folyamatban van ezen kívül burkolati jelek festése és a védőkerítés készítése, illetve megkezdődött a növénytelepítés előkészítése is.

A Makót elkerülő szakasz augusztusban elkészült, szeptemberben pedig a műszaki átadás-átvétel is befejeződött. A lekötést várhatóan októberben helyezik ideiglenesen forgalomba.

Épül az M0

Folytatódik a hídépítés az M0-ás autóút M1-es és M6-os autópályákat összekötő szakaszán. De a tervek szerint halad a védő- és javítóréteg beépítése, valamint az új pályaszerkezet alapjának kialakítása is.

Folyamatban van támfalak szerkezeti részeinek megvalósítása és a nagy teherbítású betonpálya-próbaszakasz építése is. A szakasz teljes hosszában zajlik a vízelvezetés-kilépítési munka, a pálya víztelenítése.

Szeptember 16-án az autópálya építőknek rézsücsúszás adott váratlan munkát a 4-es és az 5-ös kilométer között. Közvetlen élet- és balesetveszély a NIF szerint nem állt és nem áll fent a munkaterületen. A rézsücsúszást a szakértők a sok esővel, a közelmúltban történt két kisebb földrengéssel, valamint a terület geológiai, morfológiai sajátosságaival magyarázzák. Ennek ellenére a beruházó, a tervező és a kivitelező haladéktalanul megkezdte a történtek alapos elemzését.

Az M6-os és az 51-es főút közötti szakaszon elkezdődött a műtárgyak próbacölöpözése: ezen dolgoznak a kivitelezők a Soroksári-Duna-ágban is. A Hárosi-Duna-ágban is hozzáláttak a hídépítés előkészületi munkáihoz, egyelőre a töltésépítés van napirenden. Zajlik a szerelőtér kialakítása, a terület előkészítése, a bejáróutak kialakítása.

Megkezdődött a híd acél felszerkezeteinek gyártása is. A 6-os út és a Hárosi híd között valamint a Csepel-szigeti szakaszon folytatódott a töltés kialakítása. Utolsó fázisához érkezett a Növény utcai régészeti lelőhely feltárása, ennek lezárulta után ezen a területen is elkezdődik a kivitelezés.

Az 51-es főút és az M5-ös közti szakaszon szintén folytatódott a töltés kialakítása az 5-ös főúti csomópontban. Ugyanitt, továbbá az 51-es úti csomópontban átereszeket hoznak létre és záportározót építenek. A főpálya nyomvonalán, a 26-os és a 28-as kilométere között folytatódnak a töltésépítési munkák, ezzel együtt zajlik a csomóponti le- és felhajtó ágak töltésépítése is.

A főpálya egy szakaszán még dolgoznak a régészek. Ha itt végeztek a leletmentéssel megkezdődhet az építkezés előkészítése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.