Cascóval és lakásbiztosítással erősít az Astra

A tavalyi díjbevételének duplájával számol idén a 2010-es kgfb-kampány új szereplője, a román Astra. A biztosító a növekedést kötelező állományának további bővülésétől, illetve új üzletágaitól, a casco és a lakásbiztosítás bevezetésétől várja.

A meglévő 130 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés mellé még 70 ezret kíván szerezni, míg a napokban árusítani kezdett casco szerződésből négyezer, a lakásbiztosításból pedig háromezer értékesítésével számol idén a román Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepe - mondta sajtótájékoztatón Török Béla vezérigazgató.

Az idén húsz éves román anyavállalt tavaly 252 millió euró díjbevételt ért el, az ügyfeleinek a száma pedig 3,7 millió - ismertette az adatokat Radu Mustatea vezérigazgató. Az MTI beszámolója szertint a múlt évi kgfb-kampányban a megkötött 114 ezer szerződés díja 2 milliárd 69 millió forintot tett ki, ehhez jött az idei első negyedévben 27 ezer szerződés, mintegy 800 millió forint díjjal - mondta a fióktelep vezérigazgatója.

Amíg a tavalyi magyarországi kgfb-kampányban a szerződések átlagdíja alig haladta meg a 18 ezer forintot, addig az első negyedévben kötötteké már 29 ezer forint volt. Az idei díjbevétel a 200 ezer kgfb-szerződésből, valamint a tervezett casco és lakásbiztosításból közel 6 milliárd forintot tehet ki. Az anyavállalat tavaly 122 millió eurónyi kárt fizetett ki, ez 61 százalékkal haladja meg a 2009. évit. A növekedést a nyári árvizekkel magyarázta Radu Mustatea. A károk száma 118 ezer volt 2010-ben, ebből a kgfb károk 17 ezerrel részesedtek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.