A Richter nem tartja magát felvásárlási célpontnak

Lapunk megkeresésére a Richter részéről határozottan cáfolták azokat a piaci pletykákat, miszerint amerikai partnerük, a Forest a tőzsdén forgó, negyedrészt magyar állami gyógyszergyár felvásárlását fontolgatná.

– Egyértelműen úgy értékeljük, hogy megalapozatlanok azok a fölröppent híresztelések, amelyek szerint a Richter az amerikai Forest Laboratories felvásárlási célpontjává vált volna – nyilatkozta lapunknak Beke Zsuzsa, a Richter kormányzatikapcsolat- és PR-vezetője. A hírt cáfoljuk – jelentette ki egyértelműen. A Richter és a Forest között régi stratégiai együttműködés áll fenn egy originális terméket illetően. A kapcsolat jelenleg is tart, ám felvásárlásról nincs szó – hangsúlyozta.

Az akvizíciós pletykák mögött több, ilyen tárgyú találgatásra alapot adó körülmény áll - tartják részvénypiaci körökben. A magyar gyógyszergyár árfolyama év eleje óta bőven 10 százalék fölötti emelkedést mutat. A vállalat amerikai partnere épp a napokban tette közzé internetes oldalán, hogy 2,9 milliárd dollárért megvásárolja Apatis nevű versenytársát és további cégvásárlásokon is gondolkodik. Alighanem ezek alapján terjedt el a találgatás, miszerint a 18,2 milliárd dollár piaci értékű Forest a magyar vállalat részvényeinek vásárlását fontolgatná. Ez okozhatta a hirtelen jött részvényáremelkedést is.

Fontos szempont, hogy a Richterben 25,25 százalékos tulajdonos a magyar állam is. (A Budapesti Értéktőzsde oldalán fellelhető adatok szerint az Aberdeen Asset Plc 19,95, a Skagen Kon-Tiki pedig 5,4 százalékot bírtokol. A parketten forgó közkézhányad 49,41 százalék.) Az állami vagyonkezelő, az MNV segítségével épp az elmúlt év végén vásárolták vissza azt a 833,3 millió euró névértékű Richter-részvényekre átcserélhető kötvénycsomagot, amely idén jár le. Ezzel párhuzamosan – az ügylet érdekében – a vagyonkezelő az állam nevében új, 903,8 millió euró össznévértékű, 2019-ben lejáró Richter-részvényekre cserélhető kötvényt bocsátott ki.

Ez is arra utal, hogy a magyar állam nem szeretne kiszállni a gyógyszergyárból és új befektetőt sem szívesen látna a környéken. A kötvényügylet kapcsán tartott sajtótájékoztatón erre utalt Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára is. Szavai szerint az állami tulajdonrész megőrzése garantálja, hogy a Richter továbbra is "függetlenül, a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően" működhessen, "hiszen az állami pakett blokkolhat egy ellenséges felvásárlási kísérletet is".

A felvásárlási hírek első hullámát is kétkedéssel fogadók azzal magyarázzák a magyar gyógyszergyár hirtelen jött és gyors részvényáremelkedését, hogy sokan most döbbenek rá, valóban nagyon jó évek állhatnak a Richter előtt.

A világ egyik legnagyobb ütemben fejlődő gyógyszerpiacán, Dél-Amerikában ugyanis most kezd komolyabb terjeszkedésbe a magyar vállalat. Az első lépéseket tavaly év végén tették meg ennek érdekében.

A méhmióma kezelésére kifejlesztett originális termékük, az Esmya most kezd komoly bevételt termelni. Hasonló a helyzet a Richter és a Forest Laboratories által közösen fejlesztett, a skizofrénia kezelésére alkalmas Cariprazine esetében is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.