Bútorbiznisz: a magyaroknak kedvez a válság

A magyar bútorgyártók kizárólagos hazai forgalmazójává vált az RS Bútor, amely éppen húsz éve, egy elhagyott angyalföldi kutúrház és a szomszédos textilüzem épületében nyitotta meg első üzletét. A teljesen magyar tulajdonban lévő, immár öt áruházat felölelő RS a válság ellenére terjeszkedik, mint kiderült: az árérzékennyé vált felső középosztálybeli vevők éppen most találnak rájuk.

Nem tartoznak senkinek, semmivel, legalábbis ez derült ki Pólya Miklós, az RS Bútor tulajdonosának ünnepi beszédéből, amely több szempontból is rendhagyó születésnapi köszöntő volt. A bútoráruházi születésnapon ugyanis a Nemzeti fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára, Hegmanné Nemes Sára is részt vett, hangot adva annak, hogy a kormányzat minden szabályos módon segíti a hazai vállalkozások boldogulását. Közbeszerzési eljáráson – mint az államtitkár leszögezte – nem részesítheti előnyben a hazai vállalkozásokat, de igyekeznek egyszerűsíteni a rendszert, hogy azok is könnyebben tudjanak pályázni. Igaz, az RS szempontjából ez most nem aktuális kérdés, hiszen bútorbeszerzési stop van a közigazgatásban, és a nagy állami cégeknél is. Másrészt – mint Pólya Miklós elmondta – kis- és középvállalkozások számára megengedhetetlen, mi több, életveszélyes a közbeszerzési pályázatnyerés, hiszen nem tudnak hónapokig várni a pénzükre.

AZ RS fennmaradásának is kulcseleme, hogy minden termékük akkor hagyhatja el a boltot, ha azért a vevő fizetett. Mivel a magyar bútorgyártóktól a kereskedőcég termelői áron bizományba veszi át az árut, amit nagyon alacsony árréssel ad tovább, a rendszer nem tudna működni, ha kintlévőségük lenne. Ezzel párhuzamosan az RS sem tartozik egyetlen beszállítójának, és az államnak sem, fennállásának két étvtizede alatt mindent határidőre teljesített.

A magyar sikertörténetnek azonban ára van: a bútoráruházlánc forgalma a válság előtti 6,5 milliárd forintról 4-4,5 milliárdra esett vissza, úgy, hogy közben üzleteket is nyitottak. Dolgozóikat a túlélés biztosítása érdekében minimálbéren tudják foglalkoztatni, miközben a teljesítményt kollektíven honorálják, ugyanis ha kevés az árbevétel, a költségeket kell lefaragni, nem az árakat emelni, hogy elpártoljanak a vevők. Az ingyenpénz és ingyenhitel ideje lejárt – jegyezte meg a cégtulajdonos –, de a tisztességes munkával lehet boldogulni.

A legnagyobb magyar bútoráruházlánc a válságból profitál, a klasszikus garázscégként indult üzlet most új vásárlórétegeket igyekszik meghódítani. A terjeszkedésre számtalan ajánlatuk van, de az biztos, hogy a Domus-áruházakban sehol sem nyílik majd RS, mert Pólya Miklós nem tudott egyezségre jutni Várszegi Gáborral. Mint elárulta: a bezárt Domusokért kért bérleti díjat ő kifizette volna szó nélkül, amennyiben azt a tulajdonosok az ingatlanok felújítására költik egészen addig, amíg azokat olyan állapotba nem hozzák, mint amilyen nívón átvették. Ezen a ponton megrekedtek a tárgyalások, a magyar bútorgyártók termékeit emiatt kizárólag olyan, ezt követően nyitó üzletekbe viszi az RS, amelyek profilja korábban nem volt soha bútoráruház.

Pólya Miklós a sajtótájékoztatón
RS bútoráruház sajtótájékoztató
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.